A hospice-mozgalom abban szeretne segíteni a halálos betegségben szenvedő embertársainknak, hogy életük utolsó szakaszában is minél emberibb és szeretetteljesebb légkörben lehessenek, lehetőség szerint családjuk körében. A mai trendek ismeretében talán különösnek tűnik, de fiatal önkéntesei is vannak.
A halált legtöbben nem tartjuk olyan témának, amellyel egy átlagembernek túl sokat kellene foglalkoznia. Nem feltétlenül értjük, mi dolgunk lehetne vele. Sőt, akár úgy is gondolhatjuk: egy normális embert az jellemez, hogy nem gondol a halálra, nem rontja el a saját és mások kedvét a szóba hozásával.
Tibor atya nehéz, betegségekkel teli évei alatt mindennap ezt imádkozta. Most itt maradt lelki gyermekeinek, nekünk is ezt kell mondanunk.
„A legfontosabb, hogy mi, lengyelek, évszázadok óta mindig a magyarok oldalán álltunk, és így lesz ez a jövőben is. Tizennégy éves fejjel, 1953-ban, csak úgy, a magam gyönyörűségére, hangosan felolvastam Petőfi Sándor egyik lengyelre fordított versét, A természet vadvirága címmel – Petőfi nevével akkor találkoztam először.
Az október 24-e és november 3-a közötti héten részt vettem az időközben megalakult Forradalmi Bizottság munkájában. …ágyakat, ágyneműt, ruhaneműt, élelmiszert telefonáltam össze a kerület üzemeiből és üzleteiből a kerület néhány kisiskolája számára, ahol a harcok és az ellehetetlenült közlekedés miatt bennrekedt egy csomó vidékről bejáró kisdiák, akiket nemhogy hazavinni nem tudtak a hozzátartozóik, de még meglátogatni sem tudták őket. Csak november első két napján javult valamennyire a helyzet.
Félrenéztem, és fölrobbant a Kossuth tér. Arra a másodpercre nem emlékezhetem, mint ahogy a tudósok nem tudnak számot vetni azzal a végtelenül pici idővel, mikor a világegyetem a semmiből keletkezett.
A család éve van. De tudjuk, hogy nagyon sok házaspárnak kell megküzdenie azzal a nehézséggel, amikor együtt már nem megy tovább. Sok ezren élnek hazánkban is, akik egyedül nevelik gyermekeiket, vagy csak vasárnap láthatják őket.
Életünk során talán többször is át kell jutnunk azon a szakadékon, amelynek neve: veszteség. Ahhoz, hogy el tudjuk fogadni egy szeretett személy elveszítését, szükségünk van – szükségünk lenne segítségre.