„Legyen meg a Te akaratod!” Terebesi Tibor atya halálára

Fáj, hogy elment, nem tudjuk segítségét, bölcs tanácsait kérni, amelyeket féltő szeretettel adott, és amelyek segítettek továbblépni, megküzdeni, megoldani vagy elviselni gondjainkat. Tudtuk, hogy velünk érez, számon tart, imádkozik értünk. Régi gyermekei folyamatosan keresték, és ő fáradhatatlanul látogatta a családokat. Mi, a budai Kruspér utcai Szent Tádé-templom hívei nem felejtjük derűs, szerény, szeretetet sugárzó lényét.

 Fiatalon – az ‘56-os forradalom évében – került a Kruspér utcába, ahol közel ötven évig teljesített szolgálatot. A kommunizmus éveiben megtelt a miséin a kápolna. Nemcsak azok jártak oda, akik bujkáltak a hatóságok elől, de azok is, akik betévedve – az ő csodálatos miséit, homíliáját hallva – ott ragadtak. Családok generációkon keresztül Tibor atyát választották lelkiatyjuknak.

Az üldöztetés éveiben, amikor kihallgatásokra vitték, szájról szájra járt a hír, és imádkozva, félve vártuk, hogy hazaengedik-e. Egy ilyen alkalommal a nála gyónó egyetemistát elküldte, mert érezte a veszélyt, és nem akarta, hogy a fiatalt megfosszák a továbbtanulás lehetőségétől. A rá jellemző bölcs előrelátást, az óvást, szeretetet sokan megtapasztalhattuk. Amikor a Magyar Szentek templomát felépítették, továbbra is misézett, gyóntatott a Kruspér utcában is, mert sok idős embernek nehezére esett volna az új templomba menni.

Hét évvel ezelőtt – amikor beteg lett – a Szociális Missziótársulat nővéreinek otthonába költözött. Ott szinte az utolsó hetekig misézett, gyóntatott, vigasztalta az időseket, és szeretetteljes lényével megnyugtatta a rászorulókat. A nővérek nagy szeretettel gondozták. Lakótársai szerették, tisztelték, és aggódva figyelték állapotát. Régi lelki gyermekei továbbra is látogatták, gyóntak nála, és várták tanácsait az utolsó pillanatig.

Most hazament az Úrhoz, mi árvának érezzük magunkat, de tudjuk, tovább is vigyáz ránk. Köszönjük az Úrnak, hogy ismerhettük, hogy a lelkiatyánk volt.

N. A.