„Vért adni a harcoló magyaroknak”

Három évvel később az Irodalmi Élet című hetilapunkban felfedeztem egy újabb szép Petőfi-verset, későbbi barátom, a fájdalmasan fiatalon elhunyt kiváló műfordító, Tadeusz Nowak tolmácsolásában. A költemény egyik ismétlődő mondatától valósággal kirázott a hideg: Akasszátok föl a királyokat! Néhány héttel később, 1956 októberében ezt a Petőfi-verset szavaltam iskolámban, a katowicei Wilhelm Pieck Gimnázium dísztermében, egy reggeli sorakozó alkalmával. Tanítás után csatlakoztunk az egyetemistákhoz, és közösen elmentünk vért adni a magyar forradalmárok számára. Tőlem sajnos nem vettek vért, mert az előírás szerint csak a nagykorúaktól lehetett. Az egyetemisták viszont valamennyien adtak vért, ahogy rajtuk kívül még nagyon sok katowicei lakos. Sőt, Lengyelország szinte valamennyi fontosabb városában szerveztek véradást a harcoló magyarok megsegítésére. Isten tudja, az így összegyűlt, majd útnak indított vérszállítmány eljutott-e Magyarországra. Azóta is kínoz a szörnyű gondolat, hogy a vért a csehszlovák határőrök lefoglalták, és irgalmatlanul kiöntötték a határállomás vécéjébe.”