Naplójegyzetek 1956-ból

Egy másik akciótípus, amivel foglalkoztam: külföldről, főleg Ausztriából és Lengyelországból nagy mennyiségű segélyszállítmány érkezett a Vöröskereszthez, főleg átömlesztésre alkalmas vérkészítmények, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, kötszer, és ahhoz kellett a környékbeli üzemektől szállítóeszközöket szerezni és mozgósítani, hogy a beérkezés és kirakodás helyéről ezek az adományok eljussanak a kerület egészségügyi intézményeibe, mert nem volt erre központi szervezés.

Volt egy emlékezetes élményem: egy nyolcvan év körüli bácsi jött be azzal, hogy neki mindenféle repülőgép vezetésére feljogosító pilótajogosítványa van, és felajánlotta közreműködését arra az esetre, ha valahonnan külföldről lehetne és kellene gyógyszert, kötszert vagy akármit behozni repülőgéppel, és pilótára volna szükség. Meghatódva köszöntük meg felajánlását, felírtuk az elérhetőségét, de kora miatt egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy igénybe vehetnénk szolgálatát.

Az október vége előtti „csendes” héten volt még egy felemelő élményem is. Egy vasárnapi szentmisén a kőbányai Szent László-templomban a szentmise végén eljátszotta a kántor és a hívek elénekelték a Himnuszt, a Szózatot és a pápai himnuszt (Hol Szent Péter sírba téve…). Ez azért volt rendkívüli élmény, mert ezeket a dalokat 1945 óta nem volt szabad játszani, énekelni, csakis az Internacionálét és a szovjet himnuszt, no meg a Demokratikus Világifjúsági Találkozó himnuszát énekelhettük, és ez a tilalom ‘56. november 4. után is folytatódott.

Ez a közös templomi éneklés annyira megható volt számomra, és akkora nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig nem tudom úgy elénekelni ezeket a dalokat, hogy ne törne ki belőlem a sírás.

Október 30. A Rákóczi úton a Keleti pályaudvar felé közeledve egy magyar felségjelű rohamlöveg jött szembe a pályaudvar felől, és egy mellékutcába bekanyarodott a Köztársaság tér felé. Még nem értem el a Baross térig, amikor ágyúlövések hangja törte meg a csendet (forgalom ugyanis nem volt, mindenki gyalog vagy biciklivel közlekedett), ezt néhány perccel később géppuskasorozatok követték.

Akkor nem tudtam, mi lehet a lövöldözés oka, de később megtudtam. Egy barátom lakott a Köztársaság tér Népszínház utca felőli oldalán, ő mondta el saját élményeiből és megfigyeléséből a következőket: a budapesti pártbizottság székházának ablakaiból, amelyik az Erkel Színházzal szemben volt a tér Rákóczi úti oldalán, napok óta rálőttek mindenkire és mindenre, aki vagy ami a téren mozgott, így többek között lelőttek egy öreg parkőr bácsit is, aki sokáig sebesülten feküdt a földön, de azokat is lelőtték, akik megpróbálták kihúzni onnan. Még a téren levő lakóházak ablakain is belőttek, ha ott mozgást láttak, ezért a lakók nem tartózkodtak lakásaik tér felőli oldalon levő helyiségeiben, még bemenni sem mertek és lámpát sem gyújtottak, mert az azonnali belövést vont volna maga után. Ezt az állapotot kívánta felszámolni a magyar honvédség és a forradalmárok! A rohamlöveg ágyúval belőtte a pártbizottsági székház kapuját, az utcáról betódultak a forradalmárok, és véres tűzharc alakult ki az épületben a védekező, rendőrruhában álcázott államvédelmisek és a forradalmárok között, ami sok áldozattal járt mindkét oldalon.

 (A forradalom idején

a Műszaki Egyetem végzős hallgatója.)