Havazik – a hó befed vagy megtisztít? Ezen tűnődöm, miközben a márianosztrai rabtemetőben járunk. Sorok és évek: 1951, 1952, 1953 – a fejfák elkorhadtak; politikai foglyok, akik a szabadságot ezen az úton érték el.
Befejeződött Erdély két jelentős műemléke, a gyulafehérvári érseki palota homlokzati, valamint a Szent Mihály-székesegyház teljes felújítása.
Az ökumenikus imahét zárónapján, január 22-én az Avilai Szent Teréz-plébániatemplomban Erdő Péter bíboros vezetésével keresztény–zsidó imanapot tartottak, melyen részt vett Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi is. A találkozón ezenkívül az evangélikus egyház, a konstantinápolyi ortodox patriarchátus, a baptista egyház, a hetednapi adventista egyház és a metodista egyház képviselői vettek részt.
A világjáró két magyar fiatal, Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilm-sorozatának néhány hete Japán volt a főszereplője a közszolgálati televízió műsorán. Az az ország, amelyet tavaly márciusban hatalmas erejű földrengés rázott meg, és ahol cunami söpört végig.
Emlékezhetünk: 1956-os szabadságharcunk elbukásában nem kis szerepe volt a Szuezi-csatorna birtoklásáért indított nyugati harcnak. Most – mint olvasom – gazdasági „szabadságharcunk” sikerét veszélyeztetheti a francia központú Suez vízműcég érdeke.
A nemzetek biztonsága ma már nemcsak attól függ, mint a XIX. vagy a XX. században, hogy milyen és mekkora a haderejük vagy a nemzetbiztonsági szolgálatuk. A XX. században az határozza meg, hogy az alaperőforrásokat ki birtokolja, ki tud belőlük hasznot húzni. Ide tartozik az élelmezés és élelmiszer-biztonság, a vízellátás biztonsága is.
Az elmúlt héten egy szakmai rendezvényen bejelentették, hogy útjára indítják a magyar vidékfejlesztés végrehajtási keretprogramját, a Darányi Ignác-tervet. A mindannyiunk jövőjét meghatározó programról a vidékfejlesztési tárca vezetőjét, Fazekas Sándort kérdeztük.
Túlzás nélkül állítható: magyar sajtótörténeti jelentőségű összejövetel zajlott szerkesztőségünkben január 18-án. Az ökumenikus imahét alkalmából baráti, ugyanakkor hivatalos együttlétre hívtuk két rangos „testvérlapunk”, a Reformátusok Lapja és az Evangélikus Élet szerkesztőit. Mai szemmel szerencsére érthetetlen tény: e három lap munkatársai testületileg még soha nem ültek le egymással beszélgetni. Így hát volt (van) mit bepótolnunk…