Busidó

Mindannyian emlékszünk a megrázó képsorokra. A természeti katasztrófák kivédésére leginkább felszerelt Japán tehetetlenül nézte, amint kártyavárként dőlnek össze házak, és hogy emberek percek leforgása alatt lesznek nincstelenné.
Minamisanriku városból például semmi sem maradt, csak törmelék, rom, halottak, és szerencsére jó néhány túlélő. A dokumentumfilm készítői azonban a tények és adatok felsorakoztatása mellett másnak is utánaeredtek. A tragédia részesei ugyanis, nyugati szemmel nézve, érthetetlen fegyelemmel viselték a katasztrófát. Egy férfi rezzenéstelen arccal számol be arról a filmben, hogy három napja nem látta a feleségét és a gyermekét. Szomorúsággal a szemében, mégis nyugodtan tette hozzá: lehet, már nem is élnek. Egy másik ember azt mondja: „Itt mindenki egyformán szenved, ezért nincs jogom sem sírni, sem tetézni mások fájdalmát a magaméval.”

A már nem létező város polgármestere elárulja a „titkot” a filmben: ez a viselkedés a szamurájok öröksége. Ez a busidó, amely szerint a jó harcos él. Az igazi szamuráj ugyanis nem zavarhat meg másokat fájdalmával, elégedetlenségével. Az ilyenfajta viselkedés a legnagyobb udvariatlanságnak, vagyis a legnagyobb bűnnek számítana.

Hogy helyes-e minden negatív indulatot, érzelmet elpalástolni, ítélje meg mindenki a saját vérmérséklete és belátása szerint. Bizonyára e japán udvariasságnak is megvannak az árnyoldalai. De aligha tagadható: van mit tanulni belőle. Hiszen Japántól nyugatra, például hazánkban, sokszor talán bele sem gondolunk, hogy mégoly aprócska bosszankodásainkkal, rosszallásainkkal, elégedetlenkedéseinkkel, éles nyelvünkkel, ballábas napjainkkal hányszor keserítjük meg nemcsak a magunk, de mások életét is. Igaz, aligha büszkélkedhetünk szamuráj ősökkel, és nem kérheti tőlünk senki, hogy a busidó szerint éljünk. De mi itt, a felkelő nap országától nyugatra elvileg ismerünk egy hasonló parancsot: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Mi tagadás, nem éppen könnyű életszabály, de több lépésben gyakorolható. Kezdetben, ha másképp nem megy, legalább az udvariasság kedvéért…