Korlátok között

Felkészülő

„Ki nagyot akar, szokjék fegyelemre, / korlátok között válik el a mester, / s a szabadság a törvény adománya.” Kamasz gyerekek körében mozogva, őket tanítva újra és újra megérkezem ehhez a Goethe-idézethez. A tinédzserek ugyanis mindent megtesznek, hogy széttörjék a felnőttek által felállított korlátokat. Hihetetlenül leleményesek és kitartók a kisebb-nagyobb csínytevésekben, adott esetben szemtelenek, visszabeszélnek, próbálják megmutatni, hogy az, ami nekünk fontos, belőlük legjobb esetben is csak közömbös érzést vált ki.

Istenben mindkettő benne van…

Férfiak és nők különböznek – de hogyan?

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézete Beszélgetős előadások címmel sorozatot indított nemrég. Az első előadást február 23-án tartották, címe sokat sejtetően és kissé provokatívan ennyi volt: „…férfinak és nőnek teremtette…” – és ráismerne? A jó hangulatú est házigazdája, az intézet új vezetője Papp Miklós görögkatolikus parókus, morálteológus volt, maga is férj, apa. Somogyiné Petik Krisztina és Kézdy Anikó pszichológusokkal beszélgetett.

Innen-onnan

Kanadai vallásoktatás

Nem ellentétes a vallásszabadsággal a quebeci iskolákban kötelező vallásóra – mondta ki a kanadai legfelsőbb bíróság a National Post tudósítása szerint. A kanadai Quebecben 2008-ban vezették be az etika- és vallásismeret-órákat, a quebeci közoktatás 1997-ben megkezdett szekularizációjának utolsó lépéseként. Két drumondvilli szülő panaszt adott be a tartományi legfelsőbb bírósághoz, mondván: az óra tananyaga nem tükrözi a család katolikus hitét. Marie Deschamps bíró a kanadai legfelsőbb bírósági döntés indoklásaként hangsúlyozta: a szülők természetesen olyan hitben nevelhetik a gyermeket, amilyenben szeretnék. (MK)

Vatikán

Hét új szentet avat a pápa

XVI. Benedek pápa február 19-én lezárt hét szenttéavatási ügyet, és bejelentette, hogy október 21-én a következő személyeket fogja szentté avatni: Maria Anna Cope német születésű szerzetesnőt (1838–1918), aki Molokai szigetén leprásokat ápolt; Anna Schäffer német misztikus nővért (1882–1925), Pedro Calungsod Fülöp-szigeteki vértanú hitoktatót (1654–1672), Kateri Tekakwithát (1656–1680), egy kanadai indián lányt, Maria Carmela Sallés y Barangueras (1848–1911) spanyol nővért, rendalapítót, Giovanni Battista Piamarta (1841–1913) olasz papot, rendalapítót, valamint Jacues Berthieu (1838–1896) francia jezsuita misszionáriust, aki Madagaszkár szigetén tevékenykedett. (KAP)

A testvériség hídjai

Már lehet jelentkezni a Fokoláre mozgalom ifjúsági rendezvényére

A Fokoláre mozgalom fiataljai (a Genfest 2012 házigazdái) főként tizenhét és harminc év közötti fiatalokat várnak Budapestre. Magyarországról négyezer, a világ más részeiről összesen nyolcezer résztvevőre számítanak, a szervezést háromezer önkéntes segíti.
Több mint tizenkétezer fiatal vesz majd részt az eseményen. Az Európai Unió által is támogatott esemény fővédnöke Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, védnöke Tarlós István főpolgármester.

Joachim Gauck aknamezőn?

Szinte csak elismerő sajtója van. Elődei, Köhler és Wulff után mégis némi aggódó figyelem kíséri. Úgy tűnik, ma már – Dominique Strauss-Kahn „esetei” és Christian Wulff korrupciója után – indokolt ez az aggodalom.

„Lánggal a lelkemben, Krisztussal a szívemben”

Emlékezés Balogh Mária M. Rita megváltós nővérre

Balogh Mária M. Rita nővér életének kilencvenedik, szerzetesi fogadalmának hatvanhatodik évében hunyt el. Az Isteni Megváltóról nevezett Nővérek tartományfőnöknőjeként követendő példát adott az engedelmességre fáradhatatlan szolgálatával. Gyászszertartására február 16-án, Piliscsabán, a Klotildligeti-templomban került sor.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.