Istenben mindkettő benne van…


Este hét előtt a főiskola dísztermében egy tűt sem lehetett leejteni. Főként a húszas-harmincas korosztály képviseltette magát. Papp Miklós külön örömmel üdvözölte a hallgatóság férfitagjait, akik szép számmal voltak jelen. Igen, külön örömmel, hiszen „lelkizős” beszélgetéseken főként hölgyek szoktak megjelenni. Talán ezért is alakult úgy, hogy az előadás nagy része hangsúlyosabban a férfiakhoz szólt, anélkül, hogy a nőknek szánt mondanivaló csorbult volna. S talán utóbbiak is fellélegeztek, mondván: végre valakik terelgetik a helyüket mostanában nehezen találó férfiakat.



Az est legfontosabb témája a férfi és nő közötti különbségek bemutatása volt, illetve azok megértése, elfogadása. Papp Miklós gyönyörűen indította el a beszélgetést, különbséget téve az ókori, pogány és a keresztény felfogás között. Platón androgünmítoszát hozta fel példának, amely szerint kezdetben egy testben élt a férfi és a nő. Ezek a lények akkora erővel rendelkeztek, hogy az istenek irigységből, büntetésképpen kettéhasították őket. Papp Miklós felhívta a figyelmet, hogy e mítosz üzenete máig is hat. Hiszen ma is sok ember éli meg büntetésként nemiségét és érzi félembernek magát egyedül. A Biblia tanítása szerint azonban Isten a férfit és a nőt is saját képére teremtette. A Fiú megváltotta mindkettőjüket, és a Lélek karizmái működnek bennük. A különbséget maga Isten akarta. Értelme van. Nem lehet cél és nem is lehetséges letagadni a nemünket, akkor sem, ha szerzetesek vagy egyedülállók vagyunk.

Az előadáson elsőként a férfiak biológiai törékenységéről esett szó, amellyel sokan nincsenek tisztában. A férfiak rövidebb ideig élnek, mint a nők, gyorsabban kiégnek, megbetegszenek. Az este egyik fő üzenete is ehhez kapcsolható: Tiszteletben kell tartanunk testünket, egészségünket, határainkat. A rövidebb élettartam kapcsán Papp Miklós szigorúan, ám annál nagyobb bölcsességgel így fogalmazott: „Az uraknak szólok, nincs idő harmincöt éves korukig infantilisen élni!” Nem lehet a végtelenségig halogatni a nősülést, a szülőkről való leválást, mert közben elmegy az élet és a rájuk váró nőké is.

Szó volt a férfiak tájékozódóképességéről is, amelynek terén valóban felülmúlják a nőket. Az előadók humorba ágyazva vonták le ebből a tanulságot. Hiszen mennyi konfliktus elkerülhető lenne, ha ezt a különbséget a megfelelő módon kezelnénk. Csak egy kis odafigyelés szükséges. Hiszen ha egy nő eltéved, jobb, ha nem azt mondjuk neki: hajtson észak felé, aztán délnyugatnak. Mindenki jobban jár, ha az útbaigazítás így hangzik el: jobbra a tölgyfánál, majd a piros tetős háznál balra.
A férfiak agresszivitása is kiemelendő különbségként került szóba. Ugyanakkor elhangzott az is, hogy az agresszió lehet pozitív előjelű. Az a fajta egészséges erő, amely visz, küzd, dönt, halad, teremt, és amely ma sajnos nagyon sok fiatal férfiból hiányzik. A negatív agresszió kapcsán arra mutattak rá az előadók, hogy minden férfinak szüksége van egy szelepre (például sport, játék), egy kontrollált mederre, ahol le tudja vezetni a feszültséget, hogy az ne otthon robbanjon.

Egy nehezen megváltoztatható jelenségről is szó esett, amellyel az egész keresztény világ küzd: csaknem eltűntek az érett férfiak a templomokból. Nagyon sok férfi érzi úgy, hogy nem tud megfelelni a nőkre jellemző vallásgyakorlatnak. A felszabadító üzenet az: nem is kell. De lehet és kell például férfiasan böjtölni, lemondani, öt percig a szemébe nézni Istennek, meghajolni előtte. És az is lehet imádság, ha egy férfi derekasan dolgozik, majd a családi asztalra teszi a kenyeret.

Természetesen arról is sok szó esett, hogy a nők a fentiektől eltérő módon viselkednek, élnek és közelítenek az igazsághoz. Fejlett verbalitásukról, a több szempont figyelembevételének képességéről szintúgy. Arról, hogy szeretik, ha maguk körül minden otthonos, esztétikus. És akkor érzik magukat igazán biztonságban, ha erre a férfi is oda tud figyelni. Ahogy Papp Miklós fogalmazott: „Férfitársaim, kicsit kellene csak megerőltetni magunkat, néha elmosogatni, levinni a szemetet, megolajozni a nyikorgó ajtót, visszatenni a redőnyt. És fürödni abban a szeretetben, amelyet mindezek után a feleségünktől kapunk.”

A beszélgetés során előkerült a nők személyekkel, a családdal való szoros kapcsolatának témája is, s hogy nagyobb az igényük az intimitásra. És nem utolsósorban terítékre kerültek a férfiak számára nehezen kezelhető hormonális hangulati változásaik is. Petik Krisztina emelte ki a jelen lévő férfiakhoz fordulva: „Bármilyen furcsa is, higgyék el, ez a nőknek is szenvedés.” Papp Miklós frappánsan és humorral csak ennyit tett hozzá: „Tudomásul kell vennünk, vannak olyan napok, amikor a nő átáll a »sötét oldalra«… Ilyenkor hagyjuk, szeressük, fontos döntést ne csikarjunk ki belőle. Tiszteljük a testet.”
S hogy másképp szeret a férfi, másképp a nő? Ez sem kérdés. Inkább mély igazság. A nő szeretete átölel, véd és óv, a férfié sürget, irányt ad, noszogat. És a szép az – s ezzel a megállapítással zárult az este is –, Istenben mindkettő benne van.
 
A következő Beszélgetős előadás március 8-án lesz a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében, 19 órától (Budapest V., Piarista köz 1.). Témája: Szálakból kötelet – gúzsba köt, vagy megtart? Döntés, elköteleződés, hűség.