A húsz esztendővel ezelőtti politikai fordulatot követően, amikor az egyházak újrarendezhették soraikat, minden katolikus egyházmegye pasztorális tervet készített, szinódusokat tartott. Az egyházmegyék aktívabb papjaiból és a különböző lelkipásztori területek civil képviselőiből összeállított bizottságok szövegeket fogalmaztak és vitattak meg, majd a főpásztorok hivatalosan is kihirdették a határozatokat, megáldották az ajánlásokat.
Az istenáldotta tehetség, Bajor Gizi 1914-ben végezte el a színiakadémiát, s tizennégy évvel később már a Nemzeti Színház örökös tagja lett. Egész életében sikeres volt, sokak rajongtak érte, művészetét még az 1945 utáni hatalom is elismerte. Tragikus halála annak idején számos találgatásra okot adott, de a hivatalos állásfoglalás szerint férje, Germán Tibor végzett a művésznővel, majd önmagával is, kettős öngyilkosságnak kívánva feltüntetni a gyilkosságot.
A zenekedvelők a megmondhatói, milyen nehéz lépést tartani az évről évre bővülő zenei kínálat újdonságaival. Hiába azonban a mindent elborító dömping, valamint zenehallgatási szokásaink megváltozása, van néhány album, amely így is kitűnik a felhozatalból. Megjelenése régóta várt pillanat, első meghallgatása ünnep. Legújabb lemezén Bródy János búcsúzkodik, az After Crying pedig kamaszodik.
Lassan öt esztendeje annak, hogy megjelent a kortárs mexikói költő, Javier Contreras Villaseñor budapesti ihletettségű kötete. Mint származásából gyanítható, a könyvet Mexikóvárosban segítették világra az értő kezek, a költemények nyelve pedig spanyol. Ugyanakkor ez a tény Magyarország, a magyar közönség szempontjából hátrány is. Hiszen hiába írták világnyelven, ha a hazai közönség nem hall vagy nem vesz tudomást róla. Itthon csak a nemzeti könyvtárban lelhető fel a kötet; Mexikóváros legjelentősebb egyetemi kiadója a magyarországi terjesztést nem tudta felvállalni.
Ha rossz leszel, megmondalak,
megmondalak a medvének,
mondtad komolykodva.
Összehúzza magán a kardigánt,
és felül a libabőrös nyugágyon,
bőgős idő van, esőnap, a házak
összeszürkézték az eget, szétgurultak
az ispotályszínű tabletták.
Valamikor a hetvenes évek derekán az V. kerületi Vadász étteremben, egy koccintásnyira tervezett, de több órásra sikeredett összejövetel során, amelyen a pincepörkölt mellett a magyar irodalom története is terítékre került, Lázár Ervin leszögezte, hogy a XIX. és XX. század fordulójának legnagyobb hazai novellistája Tömörkény István.
Március költője az Új Ember hasábjain az 1979-ben született Pollágh Péter. Ahogy a versírók nagy családjában jóformán mindenkire, úgy rá is érvényes: a kies pannon tájakon pusztán a költészetből megélni igencsak bajos. Meglehet, a lírai termékenység, az ihlet szempontjából ezzel nincs is különösebb baj, talán jól is van ez így…