Előtérben

Újra megerősödtek hagyományos formák és struktúrák, valamint újakat hoztak létre és próbáltak ki. Visszatekintve sokan mondják, hogy számukra az állagfelmérő és tervező szinódusok előkészítésének folyamata adott igazán sokat, mára már nagyrészt mindenütt napirendre tértek az ügyek fölött. Egy korszak mindenképpen lezárult, ám az eredeti kérdés folyamatos válaszra vár: hogyan valósíthatja meg az egyház itt és most a maga küldetését? Minden tervnek van elsődleges címzettje. A lelkipásztori tervek kiemelten a papság, a pasztorációban részt vevők tágabb köre, az elkötelezett katolikusok – a bennfentesek – közös tervei. Azokéi, akikkel a létező egyház aktuálisan és közösen meg akarja valósítani az evangelizációt. A címzetteknek van azonban egy másik, ennél sokkal tágabb köre is. Azok, akik egy lépéssel távolabb állnak, mint a belül lévők. Szociológiai szakkifejezéssel kultúr-keresztényeknek, maguk módján vallásosaknak mondhatjuk őket. Olyanok tartoznak közéjük – a valamilyen értelemben hívők több mint feléről van szó –, akik értékeket keresnek életükben, és nyitottak a vallási-spirituális kínálat felé, ugyanakkor idegenkednek a vallási intézményektől és az intézményesített vallási elkötelezettségektől.

A bizánci templomokban szokás volt kialakítani egy külön teret, amelyben a katekumenek, a zarándokok és a bûnösök tartózkodhattak. Ezt a teret narthexnek hívják. Sok templomban megtalálható ez a tér (például a kórus alatt), ahol az éppen érkezettek, a beljebb még nem lépettek állnak. A 2005-ös ifjúsági világtalálkozóra a kölni dóm belsejében is felépítettek egy kiemelt, modern narthexet, mert ezzel akarták jelezni, hogy oda nemcsak azok mehetnek be, akik rendszeres templomba járók, hanem bárki.

Az egyház a kelet-közép-európai régióban hosszú évtizedeken keresztül elszigeteltségben élt, ezt a helyzetet sekrestyekatolicizmusnak, hallgató egyháznak vagy éppen gettónak nevezzük. Bármennyire is sokan úgy vélik, hogy a mai magyar társadalomban az egyházak helyzete nem sokkal jobb, mint akkoriban, ezt inkább a bátortalanság mondatja, mintsem realitások mutatják. Újabb és újabb kutatások erősítik meg, hogy az értékekre, a vallás értelemadó képességére sokan nyitottak. Az evangelizációt komolyan venni akaró egyházi közösségek miközben megerősítik a bennfenteseket, tolmácsolják a meghívást az előtérben állóknak, az éppen érkezetteknek, a kívül állóknak. A közösségek belső tudásai és tapasztalatai egyetemes szeretetről szólnak, s az előtérben várakozókra irányítják figyelmünket, hogy tudhassák és átélhessék: akik egykor távol voltak, most közel kerültek (vö. Ef 2,13).