Hírek

Családi nap a jezsuitáknál

A generációk közötti szolidaritás és együttműködés európai napja alkalmából Három nemzedék címmel április 28-án családi napot tart a pesti Jézus Szíve-templom közössége, és egyúttal a templom százharmadik születésnapját is ekkor ünneplik. Az egész napos rendezvényen lesz zene, tánc, mese felnőtteknek és gyerekeknek, rajzverseny, kézműves foglalkozás, illetve vetítés a Jézus Szíve- templom titkairól. 18 órától Vértesaljai László mutat be szentmisét, amelynek keretében jubiláló házaspárokkal ünneplik a házasságot. A programot a Lőrinc pap téren és a templom kertjében rendezik, illetve rossz idő esetén a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.). A belépés ingyenes, a csecsemőktől a nagyszülőkig mindenkit szeretettel várnak. 

Szent Kozma és Damján oltalmában

A visegrádi rehabilitációs szakkórház megáldása

Az intézmény névváltoztatása alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be április 21-én a korábban Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő nevű, ez év elején ismét állami tulajdonba került intézmény kápolnájában Erdő Péter bíboros. A tulajdonosváltás óta Szent Kozma és Damján nevét viselő kórház megáldása kapcsán az esztergom–budapesti érsek a két szentről szólva az odaadás és a nagylelkűség fontosságát hangsúlyozta, majd hozzátette: az is az isteni kegyelem átformáló erejének bizonysága, ha egy ember önzetlenül tudja szolgálni a többieket, és nagylelkűen dolgozik másokért.

Szeretet-napok Győrben

Tíz éve a dévai ferences gyermekmentő misszióért

Bállal és gazdag fesztiválprogrammal várták a segíteni szándékozó győrieket az egyházmegye nagyszabású, káptalandombi jótékonysági rendezvényére április 21–22-én a helyi karitászcsoport tagjai. A dévai ferences gyermekmentő misszió javára 2003-ban, „Adj örömmel” mottóval elindított Szeretet-napok programsorozatának idén ünnepelték a tizedik évfordulóját. Ez alkalomból Simon Róbert alpolgármester a győri városháza ezüst emlékérmét s egy oklevelet nyújtott át Pápai Lajos megyés püspöknek, illetve Böjte Csaba ferences testvérnek, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozójának.

Örömhírek és kapszulák

Világ-nézet katolikus szemmel

A téma általában az utcán hever, de ha egy kis környezetváltozásra szottyan kedve, más helyszíneken is felbukkan. Húsvétkedden például egy metrókocsiban találtam rá, az ajtó közelében álldogálva. Egy előttem ülő fiatal nő valamelyik csuda divatos életmódmagazint lapozgatta. A harmadik oldalon kövéren szedett főcím harsogta:
Valódi Örömhír a kilók ellen: végre kapható káposztaleves gélkapszulában!

Miért kell sok csengő egy szentmisére?

Világ-nézet katolikus szemmel

A közelmúltban elhunyt Kopp Mária életéért hálaadó szentmisére – olvashattuk múlt heti lapszámunkban – hozzátartozói várják a családokat, és azt kérik, a gyermekek vigyenek magukkal egy-egy csengőt. Többekben felmerülhetett a kérdés: miért lesz szükség csengőre, ráadásul sok csengőre?

Egyházi vezetők a gyűlöletkeltés ellen


A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők állásfoglalása a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése ellen:


Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. Így utasítjuk el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet.

Valóban baj, ha volt pártpolitikus az államfő?

A hét kérdése

Schmitt Pál  lemondása után Orbán Viktor kormányfő Áder János személyében megnevezte új köztársaságielnök-jelöltjét. Az ellenzék azonnal tiltakozni kezdett, mondván: pártkatonát jelölt a miniszterelnök. Török Gábor politikai elemzőt kértük, mondja el, valóban problémát jelent- e, ha politikus kerül az államfői székbe.

– Nem szerencsés, ha a köztársasági elnököt pártpolitikai célok vezetik, hiszen ő az alkotmány, az alaptörvény szerint a nemzeti egység kifejezője. Tehát rosszul tölti be a feladatát, akit nem a nemzeti érdekek vezetnek. A kérdést szerintem inkább úgy érdemes feltenni, hogy az elnököt vajon megakadályozza-e feladatában, ha korábban pártpolitikusként tevékenykedett.

Sajtóapostolokat keresünk

Hétről hétre – embertől emberig

Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjesztése, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybeli új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.