A kopt pápa példája


III. Senuda
hitéért való kiállásával és híveinek áldozatos szolgálatával maradandót alkotott, életműve példaként áll a világ előtt – emelte ki Semjén Zsolt az MTI-nek abból az alkalomból nyilatkozva, hogy a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház április 25-én budapesti templomában megemlékezett a negyven napja elhunyt kopt egyházfőről.

Hauser Zoltán egri rektor kitüntetése

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Hauser Zoltánnak, az egri Eszterházy Károly Főiskola rektorának. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnökhelyettese, Ternyák Csaba egri érsek adta át április 25-én a hevesi megyeszékhelyen a főiskola névadója, Eszterházy Károly egri püspök kinevezésének kétszázötvenedik évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen. A díjjal a püspöki konferencia köszönetét fejezi ki mindazért, amit Hauser Zoltán a főiskolának helyet adó Egri Líceum felújításáért és az Egri főegyházmegyével való lelki-szellemi együttműködésért tett. (MKPK)

A jáki templom felújításáról

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) kapott 150 millió forintos támogatásból elvégzik a jáki templom főhajója feletti tetőrész cserépborításának cseréjét és a tetőzet szigetelését, továbbá megvalósulhat a két torony külső rekonstrukciója. Varga Dezső, a Szombathelyi egyházmegye projektirodájának vezetője közölte: a jelenlegi munka túlnyomó részét a XIII. századi szobordíszek, épületszobrászati díszítőelemek, kockadíszek, úgynevezett kváderek konzerválása, restaurálása, … Olvass tovább

Meghívó egyházzá kell lennünk

Gáspár István a lelkipásztori intézet céljairól

Az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) huszonhárom éve szolgálja a hazai pasztorációt, és igyekszik a társadalom igényeit felmérve korszerű módszereket, eszközöket találni munkájához. Tavaly év végén új igazgató került az intézet élére. Gáspár István az elődei által kialakított működési rendszerre építve, a megújulást keresve alakítja az intézmény rövid és hosszú távú terveit.

– A lelkipásztori intézet feladatai között vannak konkrét, egyszeri feladatok, valamint alaptevékenységek, amelyek hosszú távra meghatározzák a munkánkat. Idén ilyen konkrétum, hogy június 1. és 3. között közreműködünk a Reménység Fesztiválon. A 2013-as Rio de Janeiró-i Ifjúsági Világtalálkozóra is készülünk. Ezúttal is szeretnénk a világtalálkozóval egy időben, a Magyar Sydney-hez hasonló hazai programot szervezni.

Közlemény

A földmegosztás költségét az állam viseli A 2012. június 1-jéig bejelentett földmegosztás költségét az állam viseli. A Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs kampányt indít annak érdekében, hogy minél többen éljenek az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének államilag finanszírozott lehetőségével, minél többen értesüljenek a jogvesztő határidőről, és a tulajdonosok minél előbb jelentkezzenek a körzeti földhivataloknál.

A lelkiismeret parancsa szerint

Világ-nézet katolikus szemmel

Amikor Áder János „a megbízatás iránti illő alázattal” elfogadta köztársasági elnöki jelölését, lelkiismerete parancsára és hazája iránti hűségére hivatkozott, valamint arra, hogy politikusként mindig a magyar demokrácia szolgálatában állt.

Az oktatási reform: kiút az erkölcsi válságból?

A hét kérdése

Hoffmann Rózsa az új alaptanterv változásairól és a vallás szerepéről a köznevelésben Amint az új Nemzeti alaptanterv (NAT) nyilvánosságra került, az ellenzéki pártok, de még a jobboldalhoz kötődő pedagógus szakemberek némelyike is kétségeinek adott hangot, pedig a NAT olyan célokat tűz az iskolák, a pedagógusok elé, melyekkel kevéssé lehet vitatkozni. Az erkölcsi, a testi és lelki egészségről, a családi életre nevelésről, valamint a másokért vállalt felelősségről, az önkéntességről, a nemzeti öntudat megerősítéséről, a hazafias nevelésről, a gazdasági és pénzügyi alapismeretek elsajátításáról, a médiatudatosságról és végül, de nem utolsósorban a tanulás tanításáról van benne szó. A balliberális oldal az önkormányzati iskolák államosításáról, a kötelezően bevezetendő erkölcstanoktatás kapcsán pedig állam és egyház újbóli összefonódásáról beszél. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt kértük meg, ismertesse olvasóinkkal az új alaptanterv sokakat érintő változásait, az államtitkárság ezzel kapcsolatos elképzeléseit.

Sajtóapostolokat keresünk

Hétről hétre – embertől emberig

Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjesztése, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybeli új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.