Görögkatolikus lelkiség
Jézus gyors segítsége
Párbeszéd a liturgiáról
Légy irgalmas hozzám!
2019.07.07.
E heti lapszámunkban többek közt beszélgetést olvashatnak a Katolikus Szeretetszolgálat vezetőjével, Egervári Ágnessel, beszámolunk a csatkai roma lelkinapról, melyet Székely János szombathelyi megyéspüspök tartott, illetve interjút olvashatnak Michael August Blume apostoli nunciussal.
Az egész embert gyógyítani
Felavatták és átadták a közel harminc éve működő bakonyszücsi rehabilitációs otthon új épületegyüttesét. A június 21-én tartott ünnepi eseményen jelen volt Márfi Gyula veszprémi érsek, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.
Életünk középpontjába kell helyeznünk Krisztust
A kőszegi Szent Imre Missziósház kápolnájában május 1-jén szentmise keretében beiktatták az Isteni Ige Társasága (verbiták) magyarországi rendtartományának új tartományfőnökét, a negyvenéves Tete Remis SVD atyát. Vele beszélgettünk.
A szeretet hívott meg
Péter és Pál napján, június 29-én ünnepli a szentelését három, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben végzett fiatal. Sáfrány Dávid Szabadkán, Tölgyesi Dávid és Vida Zoltán pedig Kaposváron. Záróvizsgájuk utáni beszélgetésünk kulcsszava a szeretet volt.
Nem feladatunk, küldetésünk van
A budapesti Párbeszéd Házában június 18-án Sajgó Szabolcs SJ Kozma Imre irgalmas rendi szerzetessel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökével beszélgetett. Többek között arra a kérdésre keresték a választ, mondhatja-e magáról bárki, hogy keresztény, és ha igen, milyen alapon.