Az egész embert gyógyítani
Fotó: Merényi Zita

 

A Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonának megálmodója és vezetője a tavaly december 31-én, életének 75. évében elhunyt Bakos-Tóth Márta klinikai szakpszichológus volt. A Veszprém megyében található intézmény az 1991-es létrehozása óta több száz beteg gyermek és szülő lelki gyógyulását segítette elő. Június 21-én a csaknem harminc esztendeje működő otthon életében rendkívül jelentős eseményt ünnepeltek: felavattak és átadtak egy, a közelmúltban elkészült új épületegyüttest.
Az ünnepség délelőtt szentmisével kezdődött, amelyet Márfi Gyula veszprémi érsek mutatott be. A konce­leb­rálók között ott volt Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára is.
Szentbeszédében Márfi Gyula érsek úgy fogalmazott: a test és a lélek gyógyítása szorosan összetartozik, és nagyon fontos, hogy a betegek segítséget kapjanak keresztjük hordozásához. Sajnálattal állapította meg, hogy korunkban a gyógyítás elvesztette szakrális jellegét. Felidézte: amikor orrsövényműtétje volt, közös kórteremben feküdt egy gége-, illetve egy fülműtétre váró beteggel. Az orvosok és az ápolók így szólították őket műtétre: most következik az orros, a gégés, a füles – mondta a szónok. – Ezzel szemben a bakonyszücsi rehabilitációs otthon létrehozója, Bakos-Tóth Márta nem csupán a szerveket, a testet, hanem az egész embert akarta gyógyítani. A test és a lélek szétválaszthatatlan volt számára, és a daganatos betegségen átesett gyerekek családtagjainak lelki gyógyítására is nagy gondot fordított. Nemegyszer a széthullás szélén álló családokat forrasztott újra egybe. Valódi, lélekben és hitben egymáshoz kapcsolódó, egymást segítő keresztény kisközösségek jöttek itt létre.
A főpásztor visszaemlékezett arra is, hogy egyszer egy idős, betegen fekvő néni azt kérdezte tőle, vajon ott van-e a szívében Jézus. Igen, és a gyerekei, az unokái szívében is ott van, hangzott a válasz. Márfi Gyula ezzel kapcsolatban elmondta: tizennyolc évvel ezelőtt súlyos szívműtéten esett át. Úgy fogalmazott: rezgett a léc. A történteket végiggondolva arra jutott, a betegsége összefüggött azzal, hogy nem tudott feloldódni a hitben. Számára teljesen egyértelmű: az, hogy túlélte a műtétet, annak köszönhető, hogy „visszacsempésztem a lelkembe a bizalomteljes istenhitet”. Nagyon fontos azonban, hogy ne csak akkor forduljunk Istenhez, ha bajban vagyunk, hanem olyankor is, amikor jól megy a sorunk. Betegség esetén pedig bízzunk az orvosokban, az ápolókban, de mindenekelőtt Istenben – mondta a főpásztor. Az új épületegyüttes talán ha száz méterre van a templomtól. A rehabilitációs otthon új vezetője, Forsthoffer Erzsébet az ünnepi beszédében hangsúlyozta: elődje, Márta néni Rajczi Pál kanonok plébánossal olyan gyógyítóintézményt hozott létre, amely egyedülálló nemcsak Magyarországon, de egész Európában is. Pszichológiai segítséget nyújt daganatos betegségben szenvedő embertársainknak, akik a fájdalom, a kétségbeesés, a reménytelenség útját végigjárva itt valami jóhoz, pozitív élményekhez juthatnak, és megerősödnek abban, hogy van folytatás, érdemes bízni a gyógyulásban. Forsthoffer Erzsébet elmondta: a mai napra készülve korábban soha nem látott összefogást tapasztalt. Anyagi, szellemi és lelki segítséget kaptak mindenfelől, intézményi és egyéni szinten egyaránt. Beszédének végén az intézményvezető Szent Pált idézte: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny (…) nem gerjed haragra (…) S a szeretet nem szűnik meg soha.”
Kriván Gergely főorvos a rehabilitációs otthon legfontosabb szakmai céljának nevezte, hogy olyan pszichológiai gondozást nyújtson a gyer­mek­onkológiai központok által gyógykezelt gyermekeknek, fiatalkorúaknak és családtagjaiknak, amely a gyakran több éven át tartó bizonytalanság után segíti a személyiségfejlődést, és támaszt nyújt. Spirituális világ teremtődött meg itt, önsegítő és egymást segítő kis közösségek jöttek létre. E konzervatív értékrenden alapuló, a családi gyökerekre épülő, a lélek prioritását hangsúlyozó közegben a legfőbb szervezőelv az átmeneti másság elfogadása és elfogadtatása az egyéni kompetenciák felszínre hozásával, például a mindennapi tevékenységekkel, a sütéssel-főzéssel, a gyógyító közösségépítéssel. Gyógyulás ez, egymás által – mondta a főorvos. Felidézte: Bakos-Tóth Márta sokszor kifejezte aggodalmát, mi lesz Bakonyszüccsel nélküle; ki viszi tovább, és megmarad-e az a szellemiség, amit megteremtett, amire az életét áldozta? „Letekintve megnyugodhatsz, céltudatos és elkötelezett embereket láthatsz, akik megfogadjuk, folytatjuk ezt a munkát, hitünk szerint úgy, ahogyan te is szeretnéd” – zárta beszédét Kri­ván Gergely főorvos.
Az ünnepség végén Márfi Gyula érsek megáldotta az épületet.
Kérdésünkre Tóth Tamás, a püspöki kar titkára elmondta: a daganatos gyerekek ba­kony­szücsi otthona a Veszprémi Egyházmegye fenn­tartásában működik, de sok püspöknek szívügye ez az intézmény, amely egyedülálló, fontos és hiánypótló szolgálatot végez itt, a Bakony közepén. Az otthon támogatást nyújt nemcsak a daganatos betegségben szenvedő gyerekeknek, hanem a családtagjaiknak is. Különleges jelentőségét az adja, hogy itt komplex módon, nem csupán fizikai, hanem spirituális valójában is gyógyul a beteg, és a közelében élő családtagok is segítséget kapnak. „Ez hatalmas dolog. Éppen ezért fontos az otthon létezése a püspöki karnak, amelynek képviseletében jelen vagyok az ünnepségen” – közölte Tóth Tamás atya.
A daganatos gyermekek rehabilitációs központjának vezetője, Forsthoffer Erzsébet szociális munkás, gyógypedagógus elmondta: a kibővített épületegyüttesben hét új szobát alakítottak ki, így mostantól kezdve huszonnyolc főt tudnak fogadni: gyerekeket, felnőtteket, heti turnusokban. Ezentúl mindenkinek itt lesz a szállása, és a régi épületben, illetve a plébánián zajlanak majd a család- és közösségi terápiák, a zene- és a művészeti terápiák. Testmozgásra alkalmas helyiséget is szeretnének kialakítani. A régi épületben szabadtéri medence is van, és úgy tervezik, a játszóteret átviszik majd oda. Nagy öröm, hogy bár Bakonyszücs egy kis zsákfalu, kiváló adottságai vannak, és számtalan értéke. Gyönyörű a katolikus templom, van itt szabadtéri fitneszpark, korszerű gyermekjátszótér és néprajzi ház is. Az ezekben rejlő lehetőségeket a rehabilitációs otthon is igyekszik felhasználni gyógyítómunkája során. Az intézmény nagyon jó kapcsolatot ápol Oláh Kálmán Gézával, Bakonyszücs polgármesterével, és az egész község összefogott azért, hogy méltóképpen ünnepeljék meg az új épületegyüttes elkészültét. A falu szívügyének tekinti a daganatos beteg gyerekek rehabilitációs központját – mondta az intézményvezető, és hozzátette: munkájuk során a legfontosabb, hogy segítséget nyújtsanak, sok örömöt és élményt szerezzenek a terápiák során fizikailag és lelkileg is megfáradt gyerekeknek, valamint testvéreiknek, szüleiknek. „Fontos, hogy legyen egy hely, ahol a gyerekek újabb célokat tűzhetnek maguk elé, ahol erőt meríthetnek a folytatáshoz, és ahol megtapasztalhatják: a világ nem állt meg, és nekik is fontos helyük van benne a családtagjaikkal együtt. Igyekszünk reményt adni a daganatos betegségből felgyógyult gyerekeknek és hozzátartozóiknak” – mondta Forsthoffer Erzsébet. – Akik eljönnek az otthonba, azokat összeköti a szenvedés. A szülők mind­annyian átélték azt a különösen fájdalmas érzést, hogy esetleg elveszíthetik a legdrágábbat, a gyermeküket. Itt megbeszélhetik a tapasztalataikat, hasznos információkat gyűjthetnek, és mindez erősítheti bennük a remény érzését – hangsúlyozta az intézményvezető.
Az otthon új vezetőjeként arra törekszik, hogy jó kapcsolatot építsen ki a különböző egészségügyi és szociális szervezetekkel. Tervezi egy honlap beindítását is, amelyen keresztül önkénteseket toborozhatnak. Úgy gondolja, meg kell erősíteniük a helyüket a szociális rendszerben, hiszen nem klasszikus intézmény az övék. Az otthonban nincsenek kezelések, ide gyógyultak vagy jelenleg tünetmentes gyerekek és családtagjaik jönnek el. Az intézmény legfőbb célja a segítségnyújtás a szereteten keresztül, az, hogy az itt lakók egyéni és közösségi élményekhez és önbecsüléshez juthassanak.
Beszéltünk egy édesapával is, Muhi Zsolttal, aki az ünnepi eseményen – a remény jeleként – Kriván Gergely főorvossal együtt elültette az otthon kertjében „az Élet fáját”. Elmondta: feleségével két lányuk van, és a kisebbiknél, Lillánál két és fél éves korában a leukémia egyik igen ritka válfaját diagnosztizálták. Teljesen váratlanul, minden előzmény nélkül az történt, hogy az egyik hétvégén bekékült a kislány karja. Aznap a szegedi vadasparkba látogattak, az édesapa a kezében vitte Lillát, és mire hazaértek, kék volt a kislány karja. Azután többször begyulladt a szeme, és még több alkalommal is bekékült a karja, amikor Zsolt kézben vitte őt. Rögtön beutalták a kórházba, és a diagnózis lesújtó volt. Lilla már nem is mehetett haza. Másfél éven át intenzív, majd fenntartó kezelést kapott, havonta ismételt injekciókkal. A fenntartó kezelés még tartott, amikor Zsolt Lillával, a feleségével és a nagyobbik lányukkal, Petrával először jöttek el Bakonyszücsre. Az édesapa úgy fogalmaz: amikor kiderül egy gyermekről, hogy daganatos beteg, az felfoghatatlan trauma a szülők számára, pánikot idéz elő a családban. Ő az interneten keresztül próbált kapcsolatot létesíteni olyan emberekkel, akik kigyógyultak a leukémiából. Mivel azonban Lilla esetében a betegség egy egészen ritka fajtájáról volt szó, nem sikerült sorstársakra találnia. Bakos Tóth-Márta hívta meg őket Bakonyszücsre, egy olyan családdal együtt, amelynek az egyik tagja, Marci egy, Lilláéhoz hasonló daganatos betegségben szenvedett. Onnantól kezdve a Muhi család többször is eljött Bakonyszücsre. Zsoltnak erőt és reményt adott, hogy Marci egyre erősebb lett, és nyolcadikos korára meggyógyult: olyan jó erőben volt már, hogy focizás közben Zsolt nem tudta őt a testével ellökni. A rehabilitációs otthonba látogató családok egymás pozitív példájából merítenek erőt, és ez különleges közösséggé kovácsolja őket.
Muhi Zsolt kivételes személyiségként emlékszik vissza a tavaly év végén elhunyt Bakos-Tóth Mártára. Bármilyen témáról beszélgettek is, mindig eszébe jutott egy-egy odaillő vers, amivel erőt öntött a szülőkbe. Zsolt villamosmérnök. Azt mondja: egy adott rendszeren belül mindig tudja, hová nyúljon, ha hiba van a működésben. Márta néni szépen megmagyarázta neki és a többi szülőnek: ha az embert rossz dolgok érik, az hozzásegítheti ahhoz, hogy az életében később jó döntéseket hozzon. Ez nyugtatólag hatott rájuk.
A kis Lilla ma már nyolcéves, és teljesen tünetmentes, mosolygós, kedves gyermek. Derű, szeretet és reménység sugárzik belőle, csakúgy, mint a szüleiből és tizenöt éves nővéréből.
A rehabilitációs otthon kibővítése 85 millió forintba került. A beruházáshoz a Nemzeti Alapítvány 50 millió forintot adott, az Alapítvány a Közjóért 20-at, a Magyar Villamos Művek Zrt. pedig tizenötmilliót. Juhász Judit, a két alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: Bakos-Tóth Mártát a 80-as évek közepe óta ismerte. A Tűzoltó utcai gyermekklinika pszichológusa volt, ott készített vele riportot mint rádiós. Mindkettőjük számára egyértelmű volt, hogy a világ számos kérdésében hasonlóan gondolkoznak. Kölcsönös rokonszenv alakult ki közöttük, s ettől kezdve figyelemmel kísérték egymás életét. Juhász Judit lelki támasza volt Bakos-Tóth Mártának, aki mélyen hívő emberként úgy gondolta, a gyógyítást nem lehet különválasztani a spiritualitástól. Létének alapja az istenhit volt. Orvosként is ebben a szellemben építette föl a világát: a betegek testét és lelkét is gyógyítani akarta.
Arról, hogy miként jelenik meg a bakonyszücsi otthon működésében a lelki segítségnyújtás, Bakos-Tóth Márta évekkel ezelőtt egy személyes beszélgetésben így nyilatkozott e sorok írójának: „Ezt nagyon nehéz elmagyarázni. Képzeljen el egy nagycsaládos miliőt. Minden csoporttal jön hét család, ez körülbelül huszonnyolc fő. A terápiát két családra alapozzuk. Az egyik az a család, amelyik már járt nálunk: ők törzstagnak számítanak, és beavatják az újonnan érkező családokat, hogy lássák, hogyan élünk itt. Vannak tematikus foglalkozások, van csoportterápia, külön szülőcsoport, ahol minden szülő őszintén elmondhatja, milyen lelki utat járt be. A törzstag szülő erre reflektál: ne szégyelld, mi is így voltunk. Ugyanez játszódik le a gyerekcsoportoknál is. Alapvető tehát a miliő.
Egyetlen példát mondok: egy Richárd nevű, tizenkét éves kisfiú magassága transz­plantáció és több daganat következtében egy ötéves gyermek magasságának felel meg. Emellett különböző sorvadásokban is szenved. Az édesanyja a karjában hozta be. A kisfiú gondolkodása viszont a korának megfelelő. A terápiás célom az volt, hogy a csoport fogadja el őt így, ahogyan van. Ennek a csoportnak a tagjai az ország különböző centrumaiból érkeztek Bakonyszücsre. Megkérdeztem: Richárd, vállalod, hogy téged külön bemutatlak a többieknek? Te sem vagy átlagos, én sem vagyok az. Tudod-e, mit jelent az, hogy átlagos? Bólintott, hogy igen. Kézen fogtam, odaálltam vele a csoport elé, és a törzstagokra támaszkodva, akik már sok mindent megéltek velünk, így a gyászt is, azt mondtam: »Márta néni vagyok, szeretettel üdvözöllek benneteket. Richárdot azért mutatom be nektek külön, mert sem ő, sem én nem vagyunk olyanok, mint mások. Én egy csúnya, idős asszony lettem. Nézzétek csak meg balra azt a fotót, hogy milyen karcsú és csinos voltam fiatalkoromban. Benneteket a betegség változtat meg, engem a kor. Az élettel együtt jár, hogy a külsőnk változik. Ti már csak szebbek lehettek, míg ugyanolyan idősek nem lesztek, mint én. Richárdnál a betegsége miatt elmaradt a növekedés, de ugyanúgy gondolkodik, mint egy átlagos hatodikos. Én alacsony és kövér is vagyok. Elfogadtok így bennünket?« Óriási taps, elfogadjuk. Ilyen esetek egyetlen tudományos könyvben sincsenek leírva. Szerintem mind­nyá­junknak jót tenne egy bakonyszücsi tréning. Én is ott tanultam meg, hogy az alacsony termetemet nem kell okvetlenül tűsarkú cipővel kompenzálnom. Az egyetlen, ami megmaradt nekem, az a hosszú, dús hajam. Arra viszont nincs időm, hogy kontyba rendezzem. A klinikai időkben még volt rá időm, két gyerek és a háztartási munka mellett is. Nem én vagyok itt a legnagyobb tudású, mert a beteg gyermekéért aggódó anyuka átélte mindazt, amit én csak a könyvekből tudok a betegség pszichés tüneteiről. A legfontosabb sem én vagyok, ahogyan a saját családomban sem, mert otthon a gyerekeim azok. Itt pedig a beteg, de gyógyulni vágyó gyerekek a legfontosabbak.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..