Krisztus tanítványaiként, hozzá „társul szegődve” és szeretetre törekedve felelősek vagyunk a világért, melyet Isten szeretetében teremtett – figyelmeztetett a környezetvédelmi világnapon Udvardy György püspök tollából megjelent cikk. Induló rovatunkban ennek a keresztény felelősségnek a részleteit, sokféle formáját és megvalósulási módját szeretnénk alaposabban szemügyre venni.
Ismert toronyforma Rómában, a Via Balcónál. Kápolna csatlakozik hozzá. A hagyomány azt tartja: a szentély (azóta templom) őrzi azt a fából készült asztalt (márványkeretben), amelyen maga Péter misézett volna, amikor még e helyen Pudens szenátor – egyike Rómában a keresztény közösségeknek helyet adó „gazdáknak” – megnyitotta házát a testvéreknek. Ha a templomba belép az ember, a legenda közelébe kerül: az asztal a végső vendéglátás menzájává válik, és az egykori fürdőcsarnokból kialakított keresztény szentély apszisának mozaikján található városrész (melyről máig vitáznak a szakemberek) arról győz meg, hogy nem az antik Róma képe, hanem az örök Jeruzsálem földi „ábrázolata”. Az égivé váló salamoni főtemplom adja meg a magyarázatát, miért beszélnek a IV—V. századtól sűrűn arról, hogy szent város, templom, Jeruzsálem és egyház nem választhatók el a képábrázolásban, keresztény irodalmi művekben.
Kálmán Peregrin ferences nagy vállalkozásba kezdett, miután a kalocsai érseki levéltárban 2006-ban ceruzával másolt levél, Grősz József érsek 1956. december 19-én kelt levelének másolata jutott a kezébe. A dátum önmagáért beszél. A levél a forradalom utáni egyházpolitikai korszaknak mintegy a „nyitánya”. Nem meglepő, hogy a kutató érdeklődését egyszeriben felkeltette.
Németh László Imre prelátus, a római Pápai Magyar Intézet rektora Zágon-leveleskönyv című dokumentumkötete nemcsak Mindszenty József bíboros hercegprímás utolsó éveire vonatkozóan színesíti ismereteinket, hanem azt a keresztutat is dokumentálja, amelyet Zágon József prelátus járt még élete utolsó éveiben is, amikor a szentszék felkérésére közre kellett működnie a „Mindszenty-kérdés” megoldásában.
Szikora József könyvének ez a címe: A vízben. Kipke Tamás, mint az előszóban írja, a Megszólításokat választotta volna. Igaza van, mégis: a cím arra a léthelyzetre utal, amely mindannyiunké. Ezen a „vízen” át kell vergődnünk valahogy, és egyedül nem megy. Érezhető, hogy a szerző a folyton merülő-emelkedő „időt” figyeli, bibliai szemlélettel vallatja, vagyis események titkát kutatja, melyekből összeáll az emberi jelenség.
A Kairosz Kiadó Miért hiszek? című könyvsorozatának nyolcvanadik, Szívemből ünnepi ének árad… című kötete Rumszauer Miklós, a kaposvári Szent József és Szent Margit-templom plébánosának életét, világunk néhány fontos kérdéséről alkotott véleményét mutatja be.
Az ügyvédből lett lelkipásztor beszámol papi hivatásának történetéről. Elmondja beszélgetőtársának, az Új Emberben rendszeresen publikáló Lőrincz Sándornak, hogy kisgyermekként igent mondott Isten hívására, ám utóbb e hívó hangot megpróbálta figyelmen kívül hagyni.
A progresszív rockzene rajongói nagy örömmel fogadták a hírt, hogy Neal Morse júniusban Budapesten lép fel. Az amerikai zenész Spock’s Beard nevű zenekarával szerzett hírnevet, de tíz évvel ezelőtti megtérése óta már a saját útját járja. Hazánkba a Testimony 2 turné keretében látogatott, amelynek során főként a turnéval azonos című lemezét mutatja be. Eddig csak egyszer lépett fel nálunk. Akkor egy baptista imaházban adott visszafogott akusztikus koncertet, június 11-én viszont nyolctagú rockformációval érkezett – a hangzást hegedűvel, elektromos nagybőgővel és egyéb hangszerekkel egészítették ki.
A magasban egyszerre fény árad, fehér lepelöltözékben megjelenik Jézus, angyalgyerekek körülötte, ugyancsak hófehérben, s amint ereszkednek lefelé a meredek lépcsősoron, az egyes stációknál tanítványok csatlakoznak a Mesterhez. Idelent elindul egy asszonycsoport, százéves kottából tanult – anyáiktól, nagyanyáiktól örökölt – templomi siratóénekkel; svábul hangzik a csöndesen följajduló fájdalom hangja, s körbefogják a halottat: Lázár fekszik lábaiknál. Közben a nép figyel, színes, kétezer évvel ezelőtti palesztinai hangulatot idézve, s amikor Lázár az érkező Jézus szavára holtából föléled, hullámzik az ámulat és megrendültség szava: „csoda, csoda”, majd a közönséget körbefonja a kórus kikiáltó zümmögése: „Hittük, amit nem láttunk, és látjuk, amiben hittünk.”