Nagy-Britannia

Imaküldés miatt elbocsátották

A hatvannégy éves, négygyermekes birminghami orvos, David Drew május elején elvesztette a pert, amelyet egykori munkahelye indított ellene. A bíróság kimondta, hogy munkahelyén, a Walsall Manor Kórházban az osztálya munkatársainak küldött Loyolai Szent Ignác-ima, amely miatt elbocsátották, felesleges és szükségtelen volt. A kórház azután bocsátotta el, hogy többször előfordultak vallásos versekből és a Bibliából való idézetek a leveleiben, és felszólították, hogy tartózkodjon a munkahelyi kommunikációban a vallásos utalásoktól, vagy mondjon le. (MK)

Csehország

Püspökök a családokért

 A cseh és moráviai főpásztorok által kiadott dokumentum a családok hetedik világtalálkozójára készült, amelyet Milánóban, május 30-ától június 3-áig rendeznek meg. A püspökök szerint a család a felelősségérzet kialakulásának helye. A szabadság, az igazságosság és a tolerancia attól a nevelési színvonaltól függ a mai társadalomban, amelyet a szülők nyújtanak gyermekeiknek.

Olaszország

Észak-olaszországi földrengés

Legalább hét ember meghalt, ötven megsebesült, négyezer embernek kellett lakását elhagynia a május 20-án reggel Ferrara tartományban, Modena és Bologna közelébenbekövetkezett 5,9 erősségű földrengés miatt. Több tucat templom súlyos károkat szenvedett. Mirabello település temploma teljesen rommá lett. A kisebb mértékben sérült templomokban sem lehetett a vasárnapi miséket megtartani. (KAP)

Vatikán

Az értékek és a hit válsága

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, Salvatore Fisichella érsek rádiónyilatkozatában a hit válságát nevezte meg a leginkább aggodalomra okot adónak a jelen problémái közül. A válság ugyanis az emberbe vetett mély bizalmatlanságot idézett elő, amely elősegítette a társadalomban meglévő közömbösség és individualizmus vagy éppen a cinizmus megerősödését. Az ezzel járó erkölcsi szabályok figyelmen kívül hagyása okozta a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságot, amely már az egész világot szorongatja – véli a tanács elnöke. – Az októberben kezdődött hit évében arra kell irányítanunk a figyelmünket, hogy újból megértsük felelősségünket. Másrészt meg kell szólítanunk közömbössé vált, vallásukat nem gyakorló embertársainkat – tette hozzá. (VR)

„Nem nézőközönség vagyunk”

Erdő Péter bíboros gondolatai Nagymarosról

– Bíboros úr, mennyiben más a mostani találkozó, mint a negyven évvel ezelőtti? S miben mások a mostani fiatalok, mint a negyven évvel ezelőttiek?

– Ma hiányzik a találkozó politikai felhangja. Bár nem volt ez szigorúan tilos, és lassanként, az 1980-as évek elejére a nagymarosi találkozó lett az az ifjúsági megmozdulás, amelyet még a hatóságok is valamelyest elfogadtak, de az elején mégis ott bujkált a kérdés: szabad-e ezt vagy nem… Az is nagy különbség, hogy akkor ez volt „a” katolikus ifjúsági találkozó, ma pedig sokféle programot kínál az egyház, a lelkiségi mozgalmak, de még az önkormányzatok is. A fiatalok gondolkodásmódja is változott. A kezdet óta két nemzedék váltotta már egymást, és ahogyan tapasztalom, ma egészen más hatásokra érzékenyek a fiatalok.

Önvédelem és önfeláldozás

Világ-nézet katolikus szemmel

Az új büntető törvénykönyv parlamenti vitájában – gondolom – sokunk figyelmét felkeltette az a törekvés, hogy több jogunk legyen életünk és javaink védelmére. Aki ellen fegyverrel vagy csoportosan támadnak, illetve akinek a lakásába éjjel behatolnak, annak feltételezhetően az életére is törnek, és ezért túl lehet lépni a jogos védelem eddigi határait. Ennek megállapítása persze csak elméletben könnyű.

Megosztási kísérletek és egység Nagymaroson

A pártállam és az ifjúsági találkozók

A dunakanyari plébániákon négy évtizede rendszeressé váló találkozók nem csak azokat a fiatalokat vonzották, akik az evangélium korszerű hirdetésére voltak fogékonyak. Az egyre népszerűbbé váló kismarosi és nagymarosi alkalmak a pártállami szervek figyelmét sem kerülték el. Az MSZMP, a tanácsok, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) illetékesei mellett a kádári titkosszolgálatok is foglalkoztak a találkozók ellenőrzésével, a megjelenők szándékainak kifürkészésével, manipulálásával.

Az ifjúsági találkozó létrejötte jól mutatja, hogy a kádárista hatalomgyakorlás milyen kényszerpályákat jelölt ki az egyházak számára, és törekvései milyen mozgásteret kínáltak az új utakat keresők számára. 1956 után az MSZMP politikája az egyházak hosszú távú fennmaradásával és lassú elsorvasztásával számolt. A hatalom fő célkitűzése az volt, hogy az egyházi életet a templomok falai közé szorítsa.

Abortusztablettával megoldjuk?

A hét kérdése

Engedélyt kapott az abortusztabletta Magyarországon is. A rendelet szerint május 19-étől kórházi körülmények között, orvosi felügyelet mellett alkalmazható lesz a terhességmegszakítás e formája a tizedik terhességi hétig (magánklinikákon egyedi importengedély alapján már eddig is használhatták). Vojcek László, a Budai Irgalmasrendi Kórház nőgyógyászatának ambulanciavezető főorvosa válaszolt az abortusztablettával kapcsolatos kérdéseinkre.

– Mit jelent az abortusztabletta bevezetése?


– Ez a tabletta olyan dolgot akar helyrehozni, amit nem lehet. Az élet kioltását, a női szervezet hormonrendszerének felborítását, a későbbi gyermekvállalás esélyeinek csökkentését, a posztabortusz-szindróma kialakulását a tabletta a korábbi műtétes abortuszhoz képest semmiben sem változtatja meg. Ez egy újabb megvásárolható termék. A jogászok meghoznak egy törvényt, az orvosokkal pedig végrehajtatják.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.