Zarándoklatok reneszánsza

Szent István-ereklye került Passauba – Spányi Antal püspök a hagyományok találkozásáról

Boldog Gizellának, Szent István király feleségének emléknapján, a Gizella-tisztelet európai központjában, Passauban idén is ünnepséget tartottak a bajor hercegnőből lett magyar szent tiszteletére. Ezen alkalmon Szent István király ereklyéjét ajándékozta a székesfehérvári püspökség a Passaui egyházmegyének, a Gizella királyné temetkezési helyéül szolgáló niedernburgi kolostornak. Ehhez az ünnepi eseményhez kapcsolódva a szentek mai, modern korunkban betöltött szerepéről beszélgettünk Spányi Antal megyés püspökkel.

– Püspök úr, amióta Székesfehérvárra került, papi szolgálatában kiemelten foglalkozik a szentek fontos szerepével a keresztények életében. Gondolom, az is ösztönzi erre, hogy Fehérváron a magyar szentek nyomdokain járunk.


– Székesfehérvár az a helye országunknak, ahol meggyőződésem szerint a legtöbb magyar szent járt. Szent István és Szent Imre sírjához nemcsak az Árpád-házi királyok, hanem azok a jelentős személyiségek is elzarándokoltak, akik saját korukban meghatározták a közgondolkodást, próbáltak hatni a közállapotokra. Eljöttek arra a helyre, ahol Szent István király a Boldogságos Szűzanyának ajánlotta ezt az országot és a nemzetet. Székesfehérvárnak külön érdekessége Boldog Gizella ereklyéjének megérkezése óta, hogy itt tudjuk együtt tisztelni relikviáiban is az első magyar szent családot.

Miért nem nő ez a gyerek?

Felkészülő

Sok gyermek érkezik a rendelésre azzal a panasszal, hogy nem úgy nő, ahogy a szülők, a védőnő vagy a háziorvos elvárná. Tényleg probléma ez? Mikor forduljunk mindenképpen orvoshoz?

Ez utóbbi kérdésre egyszerű a válasz. Minden háziorvosi rendelőben vannak úgynevezett percentilis görbék, amelyek a gyermekek normális, elvárható növekedését ábrázolják, sok magyar gyermek adatai alapján. Ha e görbén a gyermek a legalsó vonal (a 3-as percentil) alá kerül, illetve ha a görbéket „átkeresztezi”, azaz nem halad párhuzamosan a többiekkel a növekedése, és egyre jobban lemarad, érdemes orvoshoz fordulni.

Ajándékozás

Felkészülő

„Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnapnak nyilvánította. Megünneplése sokat veszített hivatalos jellegéből, intézményi szinten elsősorban a gyermekek köszöntik tanáraikat” – olvassuk a Jeles Napok internetes oldalán.

Hagyományaink közé tartozik, hogy ilyenkor a szülők és a diákok megköszönik a tanárok egész éves munkáját. A szülői munkaközösség kis ünnepséget szervez, ahol süteményekkel, finom italokkal kedveskedik nekünk. Az osztályok az utolsó órákon adják át ajándékaikat.

Nyitottan a gyerekekre és a társadalomra

Gondolatok a családok világtalálkozójára

„Az egy férfi és egy nő közötti hűséges házasságon alapuló család nyitott az életre, és továbbra is ez a személy fejlődésének az elsődleges útja” – fejtette ki Angelo Scola milánói érsek május 22-én, a Családok VII. Világtalálkozójának programjait bemutató rendezvényen. A május 30-tól június 3-ig tartó milánói világtalálkozóra negyven országból érkeznek a résztvevők, háromszázezren vesznek részt a június 2-ai imatalálkozón, a lelkipásztori teológiai kongresszuson pedig hatezer-kilencszázan, köztük kilencszáz fiatal. A Család Pápai Tanácsa kézikönyvet állított össze erre az alkalomra, amelynek pápai dokumentumait II. János Pál pápaságának utolsó éveiből, illetve XVI. Benedek pápaságának 2011. december 31-ig terjedő szakaszából válogatták. Ez folytatása a 2000-ben megjelent Enchiridion a család számára című kiadványnak.

Időszerű még a misztikáról gondolkodni?

Beszélgetés Sz. Nagy László irodalomtörténésszel

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, a régi magyar irodalom kutatója. Számos munkája igazolja: a spiritualitás minden században meghatározó a műveltség gondozásában, a nevelésben. Ma, amikor az anyagiasság uralkodik, fölvetődik a kérdés: időszerű még lelkiségről gondolkodni? Erről és a misztikus örökségről beszélgetünk egy általa szervezett, nagy érdeklődést kiváltó konferencia után.

– Misztérium nélkül nincs vallás. Misztika nélkül sem. Ez a terület is összekapcsolódik az irodalommal a kereszténység kezdetétől. Katolikus egyetem szellemiségéből nem hiányozhat…

– Emlékként őrzöm egyik tanárom szavait: „Ha valaki rendszeresen imádkozik, többé- kevésbé misztikus lesz. Ha nem, akkor nem jól imádkozik.” Anélkül, hogy a misztika jelentését boncolgatnánk, megállapíthatjuk: Istennel nem lehet úgy társalogni, hogy nem én emelkedem föl hozzá, hanem Őt húzom le magamhoz. Az ég és föld találkozási pontjához jutva csak akkor rekedek meg a földön, ha ragaszkodom saját elgondolásomhoz.

Hildegard von Bingen gyógymódjai

Az egészség öt pillére

1. pillér – gyógynövények a természetből
Hildegard több mint kétezer természetes gyógyszert, azok alkalmazási területeit és hatását is leírja. Növények, drágakövek, ásványok, fémek és állatok is szerepelnek a listán.

Középkori „doktornő”

XVI. Benedek pápa szentté avatta Bingeni Hildegárdot

Az 1098-ban született Bingeni Hildegárdot már halála után is sokan szentként tisztelték. Hivatalosan mégis csak a múlt hónapban iktatta a szentek sorába XVI. Benedek. Talán soha nem állt ennyire közel hozzánk Hildegárd életszemlélete, mint ma, amikor egyre többen döbbennek rá, hogy az emberi lélek, szellem és test szorosan összetartoznak. A betegség akkor alakul ki, ha a köztük lévő harmóniát valami megzavarja. Sokan a kínai természetgyógyászat felé fordulnak, vagy az indiai ájurvédával ismerkednek, mondván, a Nyugat és az úgynevezett keresztény Európa az ember holisztikus szemléletéről csak keveset vagy mit sem tud.

Elefántcsontpart üzenete

Nagy gondokkal küzdő világunkban fiatalok ezrei sírtak a Bayern München focicsapat színeibe temetve arcukat, hiszen esélyes csapatuk az angliai Chelsea-vel szemben elvesztette a döntő mérkőzést. A bajor fiatalok szomorúsága fegyelmezettnek látszott. Sőt, egyikük a kamerába mondta okosan: ilyen a sport, majd legközelebb nekünk sikerül. Társai tanultak-e az üzenetből?

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.