Levél Magyarországról

Van még jó hírünk

Bélyeget gyűjtöttem. / Papa hozott egyszer egy kilót. / Azóta nem gyűjtök bélyeget (Siv Widerberg). Egy elkötelezett gyűjtőnek persze nem venné el a kedvét egy kilónyi ajándék bélyeg, sőt! A filatéliával foglalkozók szerint több évtizedre van szüksége annak, aki a magyar bélyegtörténetet átfogóan bemutató kollekciót szeretné összegyűjteni. És akkor a világ más országaiban kibocsátott darabokról nem is szóltunk…

Vatileaks

Az egyetlen gyanúsított: Paolo Gabriele

XVI. Benedek június 16-án fogadta azt a három bíborost – a spanyol Julián Herranz Casadót, a szlovák Jozef Tomkót és a délolasz Salvatore De Giorgit –, akiket még májusban, Paolo Gabriele, a pápa volt komornyikjának leleplezése előtt arra kért fel, hogy tárják fel a január óta tapasztalható iratlopások ügyét.

Morus-díj középiskolásoknak


Több mint harminc intézményből nyolcvannyolc középiskolás diák vehette át az idén alapított Morus-díjat. Az új elismerést azok a végzős fiatalok kaphatják, akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem szívesen, aktívan és felelősen részt vesznek közösségi tevékenységekben, nyitottak a közéletiségre, kiemelkedően sokat tettek az iskola hallgatói közéletéért és elkötelezett keresztények.

Egyházi vezetők a tanügyi változásokról


Az evangélikus püspökök meghívására a Déli Evangélikus Egyházkerület székházában június 11-én találkoztak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, valamint a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei. Áttekintették egyházuk belső életének és társadalmi szolgálatuknak időszerű kérdéseit.

A válság áldozatai Európában

A társadalmi igazságosságért a katolikus–ortodox találkozón

 

Ahogy már hírt adtunk róla, a III. Katolikus–Ortodox Fórumot Portugália fővárosában, Lisszabonban tartották június 5-től 8-ig, A gazdasági válság és a szegénység. Kihívások a mai Európa számára címmel. A fórum házigazdája José da Cruz Policarpo lisszaboni bíboros pátriárka volt. A megbeszélés társelnöke Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, valamint Gennádiosz sassimai metropolita, az ökumenikus pátriárkátus képviselője volt. A főpásztorok megfontolásaikat így foglalták össze a találkozó záródokumentumában:


Európa napjainkban súlyos válságon megy keresztül. Sok ember közvetlenül megszenvedi ennek a válságnak a hatásait, elsősorban a munkanélküliséget, a kilátástalanságot és a reménytelenséget. Minden európai aggodalommal tekint a jövőbe.

Az előzékenység „jövedelme”

Világ-nézet katolikus szemmel

Az 1877-ben elhunyt angol író, Henry Drummond írta, hogy az előzékenység a szeretet arcán meghatározó vonás, erény és – kis dolgokban jelentkezik. A szeretet azt is jelenti, hogy tiszteljük a másikat. A barátságosság, figyelmesség a tapintat régen a jólneveltség jelzői voltak. Manapság ritka, ha egy-két fiatal a metrón, a vonaton, vagy az autóbuszon az ülőhelyét felkínálja a közelében kapaszkodó idős hölgynek, férfinak. Széttagolódó életkorok, elkülönítő „ítéletek” – mondja a szociológus, aki a magatartások figyelője: a fiatalok nemzedéke neveletlen, a felnőttek modortalanok, az idősek pedig panaszkodnak, kritizálnak, siránkoznak.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.