A válság áldozatai Európában





 

Egyházaink magukénak érzik ezeket a szenvedéseket és aggodalmakat, és odafigyelnek rájuk. Az a szándékuk, hogy híveikhez és minden európai emberhez eljuttassák a bizalom és remény üzenetét. Továbbra is bíznunk kell az isteni Gondviselésben és saját képességünkben, hogy képesek vagyunk kijavítani a múltban elkövetett hibáinkat. Az a kötelességünk, hogy kijelöljük az irányt az igazságosságot és békét hozó jövő felé.

 


Történelme során Európa nemegyszer megmutatta képességét, hogy fejlődése irányát kijavítsa azáltal, hogy visszanyúlt a keresztény gondolkodáshoz és erkölcshöz, amit a Biblia, az egyházatyák hagyománya és a monasztikus hagyományok, illetve az egyház szociális tanítása közvetített. Ezek Európa minden népének közös kincsét jelentik.


 


Egyházaink üzenete kijelöli az emberi személy helyét a teremtett világban, a társadalomban és főként a gazdasági életben. A keresztény egyházak azt tanítják, hogy az ember beteljesedését teremtő és megváltó Istenében nyerheti el, földi életében semmi más nem adhatja meg boldogságát. Az ember hivatása, hogy e világ javainak segítségével felfedezze a többi emberhez fűződő kapcsolatát a Teremtővel való egységben.


 


A szekularizáció folyamatának hatására sok európai eltávolodott ettől az alapvető istenkapcsolattól, és kizárólag a földi horizonton keresi az élet értelmét. Bizonyos materialista és hedonista gondolati áramlatok leszűkítő látásmódot kínáltak fel az embereknek, azt igyekeztek elhitetni velük, hogy a boldogság elérhető a javak halmozásával, hogy a szabadság valamennyi vágyunk kielégítéséből fakad, és hogy a társadalom élete nem más, mint az egyéni érdekek összeadódása.


 


Az egyházak látják, hogy a jelenlegi válság nem csupán gazdasági jellegű, nem is csupán az erkölcsöt vagy a kultúrát érinti, hanem gyökere mélyebben, az antropológia (embertan) és a spiritualitás (lelkiség) szintjén keresendő.


 


Azért jutottunk el idáig, mert a pénzügyek függetlenné váltak a valós gazdaságtól, a gazdaság viszont függetlenné vált a politikai akarat ellenőrzésétől, ez utóbbi pedig elszakadt az etikától. Abból indulva ki, hogy tapasztaljuk Krisztus élő jelenlétét az egyházban, úgy véljük, a mai emberek legmélyebb vágyaikra úgy találhatnak választ, ha visszatérnek Krisztushoz és a keresztény hithez, készségesen befogadván a Szentlelket.


 


A társadalmat úgy kell megszervezni, hogy mindig az ember szolgálatában álljon, és ne ennek ellenkezőjét tegye. Az ember természeténél fogva társas lény, ami elsősorban a családban ölt testet. Elutasítjuk az individualizmust, amely elszigeteli és elválasztja az embereket egymástól. Minden személynek saját célja van, nyitott Isten végtelen szeretetére, s nem lehet úgy bánni vele, mint manipulálható puszta tárggyal, amely kiszolgáltatott a hatalmasok érdekeinek. A keresztények készek együttműködni minden jó szándékú emberrel, hogy igazságosabb és emberibb társadalmat építsenek fel.


 


Ha az európaiak az emberiség többi részével vállalt szolidaritásban ki akarnak jutni a válságból, meg kell érteniük, hogy változtatniuk kell életstílusukon. A hívő számára ez azt jelenti, hogy újra kell építeni személyes kapcsolatát a Szentháromság egy Istennel, aki maga a szeretet közössége. Ez a kapcsolat túlmutat a puszta tudáson és etikai meggyőződésen. A válság alkalmul szolgálhat arra, hogy egészséges öntudatra ébredjünk. Az európaiaknak újra kell értelmezniük a gazdasági tevékenységet úgy, hogy az emberi személyt és annak méltóságát teljességében és nem egy részére szűkítve tárja elénk. Amennyiben az embert visszahelyezzük az őt megillető helyre, alárendeljük a gazdaságot a teljes értékű és szolidáris fejlődés célkitűzésének, a kultúrát megnyitjuk az igazság keresésére, és teret engedünk azon polgárok találékonyságának, akik kortársaik jólétéért akarnak tenni – ez megteremti annak feltételeit, hogy új módon viszonyuljunk a pénzhez: a termelés és nem a fogyasztás oldaláról. A keresztény aszkézis hagyománya ezt tanítja a böjt és az osztozás fogalmával. Az egyházak arra buzdítják híveiket, hogy hangolják össze diakónusi szolgálatukat helyi és globális szinten is, hogy segítsék a szükséget szenvedőket, és így járuljanak hozzá egy igazságosabb társadalom kialakulásához.


 


Ebben az elkerülhetetlen változásban előnyben kell részesíteni a munkát. Olyan tevékenységeket kell segíteni, amelyek munkahelyeket teremtenek. Mindenkinek méltón kell megélnie és kiteljesednie a munkájának köszönhetően, és szolidárisnak kell lennie a többi emberrel. A korrupciónak és a kizsákmányolásnak minden formáját meg kell szüntetni.


 

A piac nem lehet névtelen és vak erő. Olyan hellyé kell válnia, ahol a személyek anyagi, társadalmi és szellemi fejlődését szolgáló javak és szolgáltatások cserélnek gazdát. A piacot úgy kell szabályozni, hogy az a személy teljes értelemben vett fejlődését szolgálja.

 


Nem lehetséges tovább folytatni a teremtett világ erőforrásainak elherdálását, szennyezni környezetünket úgy, ahogy az ma folyik. Az ember hivatása, hogy a teremtett világ őrzője, és ne felfalója legyen. Tudatában kell lennünk az eljövendő nemzedékek iránti felelősségünknek: nem hagyhatunk rájuk értéktelen, élhetetlen környezetet.


 


Globalizált világunkban a népek életét vezérlő kéz nem lehet az egyéni vagy kollektív önzés láthatatlan keze, hanem csakis az ellenőrzés és az átláthatóság politikájáé, amely a társadalmi szereplők és az államok döntéseit irányítja.


 

A bátorítás szavaival fordulunk a nemzeti kormányokhoz és az európai intézmények vezetőihez, akik azon fáradoznak, hogy meghatározzák a gazdasági és pénzügyi válságból kivezető helyes és igazságos utat, különösen odafigyelve azokra az országokra, amelyek nagyobb nehézségekkel küszködnek.

 


Üzenettel fordulunk a változás egyetlen olyan szereplőjéhez, aki képes társadalmainkat új életstílus felé fordítani: az európai polgárhoz. Ha az európai polgárok felismerik, mennyire fontos változtatniuk fogyasztási szokásaikon, akkor parlamenti képviselőik is követni fogják őket, az ipar is igazodni fog az új elvárásokhoz, az oktatás a polgárság józanabb, a szegények iránt is szolidárisabb felfogását fogja közvetíteni. Végezetül az európai embernek abban az örömben lehet része, hogy újjáéleszti keresztény gyökereit, és foglalkozhat lényének lelki dimenziójával, amely egyedüliként képes választ adni a boldogságot és az élet értelmét keresőnek.


 

 

(A következő katolikus–ortodox fórumot 2014-ben Fehéroroszország fővárosában, Minszkben tartják – jelentette be június 14-én Tadeusz Kondrusiewicz érsek.)

 

 

 (SIR/KAP)