Kétely

Parallax – nézetek kora

Minden igazságnak van egy csöppnyi gyanús mellékíze – írja Robert Musil, az elsősorban A tulajdonságok nélküli ember című regénye alapján ismert osztrák író. Mára azonban mintha fordítva érvényesebb lenne az ironikus mondás, hiszen napjainkban a gyanakvás sokkal általánosabbnak tűnik, mint az igazságba vetett hit. Kétkedni, megkérdőjelezni, hitelességet gyanakodva vizsgálni – ezek a társadalmi diskurzus egyre általánosabb jelei. Olyannyira, hogy a legkülönbözőbb igazságokba vetett hitet és következetes, mély meggyőződésű képviselését sokszor fanatizmusnak bélyegzik. A közgondolkodás szerint – ha egyáltalán létezik ilyesmi, s ha létezik, talán leginkább ezt szükséges kétkedéssel fogadni – igazság az, hogy mindenben kételkedni kell. S ehhez kétség nem férhet. A descartes-i cogito ergo sum helyébe a dubito ergo sum, a „kételkedem, tehát vagyok” lépett.

Ne féljetek!

Az Olvasó írja

A bátorítás minden embernek elkél. Szükségünk van rá életünk minden percében. Úgy kell, mint egy falat kenyér az éhezőnek. Én most – civilként – a pap testvéreket szeretném bátorítani.

Nemrégiben szomorú esemény részese voltam. A bátyám temetésére mentünk egyik nagyvárosunk temetőjébe. A kápolnában volt felravatalozva, ahol a gyászmisét is tartották. A sógornőm családja soha nem volt vallásos, így bátyám inkább csak a szívében-lelkében őrizte a kisgyermekkori ministrálások élményét – a falusi plébánia a második otthona volt annak idején.

2011 Stephanus-díjasai


A XIX. Szent István Könyvhéten május 17-én Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Spányi Antal püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke átadták a 2011. évi Stephanus-díjakat. Teológiai kategóriában Reinhard Marx bíboros, münchen-freisingi érsek, a Német Katolikus Püspöki Konferencia társadalmi ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője, a globális válságot elemző A tőke – Védőbeszéd az emberért című sikerkönyv szerzője, irodalmi kategóriában pedig Hárs Ernő költő, műfordító kapta a kitüntetést.

 

„Nekünk új verset kell teremtenünk”

Beszélgetés Hárs Ernő költővel     

 
– Ön hamarosan betölti a kilencvenegyedik életévét, vagyis túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az egyik legidősebb köztünk élő magyar költő. Irodalmi pályája hetven esztendeje kezdődött: első versei a második v i l á g h á b o r ú éveiben jelentek meg. Visszatekintve nagyon rögös volt az út?     

– Az én hét évtizedes írói tevékenységem hosszú időn keresztül búvópatak-természetű volt. A külügyminisztériumban végzett polgári foglalkozásom rendkívül felemésztette szellemi energiámat, emiatt csak ritka ünnepi órákban, jobb esetben a külön e célra kicsikart szabadság napjaiban foglalkozhattam a szépirodalommal. A kommunista diktatúra szellemi légkörében még az így létrehozott szerény termés legnagyobb része is az asztalfiókba kényszerült. Ha olykor sikerült saját versekkel vagy műfordítással a nyilvánosság elé lépnem, nemegyszer vágták a fejemhez a tolakodás, az álláshalmozás vádját. A korszak, amelyben éltem, már nem a XX. század első felében élt híres elődök világa volt.

Innen-onnan

Pápai küldött Japánban

XVI. Benedek azzal is kifejezte a japán katasztrófa áldozatai iránti szolidaritását, hogy Robert Sarah bíborost (képünkön), a Cor Unum pápai tanács elnökét négynapos látogatásra május 12-én Japánba küldte. A guineai származású bíboros tárgyalt a segélyszervek felelőseivel, és szentmisét mutatott be Sendai székesegyházában. (KAP)

Szemétre kerülő élelmiszerek

Az ENSZ világélelmezési szervezete, a FAO adatai szerint a világon termelt 1,3 milliárd tonna élelmiszer harmada szemétbe kerül. Csak az ipari országok évente kétszázhuszonkétmillió tonna ennivalót szemétbe dobnak. (KNA)

Egyiptom

Püspökök a hadsereg magatartásáról

Makarios Tewfik kopt katolikus püspök szerint az egyiptomi hadsereg túl későn avatkozott be legutóbb a kairói keresztényellenes erőszak megszüntetése érdekében. Először csak szemlélték az eseményeket. A „Mintha nem volna kormányunk” – nyilatkozta. Az erőszakos események mögött iszlamisták és a Mubarak-rendszer biztonsági emberei állnak. A főpásztor aggódva nyilatkozott az egyiptomi keresztények jövőjéről. Catherine Ashton, az EU külügyi biztosa azt követelte az egyiptomi hatóságoktól, hogy állítsák bíróság elé az erőszakos cselekedetek kirobbantóit. (KAP)

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.