Kétely

A kételkedés gondolkodói alapállásának vagy magatartásának színes története van az európai filozófiában. Szókratész mondta: „Tudom, hogy semmit sem tudok.” Állításával nem tekinthető a radikális szkepticizmus atyjának, sokkal inkább a kritikus gondolkodás folyamatosságát képviselte. Szent Ágoston a filozófiai kételkedéssel szemben határozott álláspontot foglalt el. A minden igazságban való kételkedés alapállása ugyanis elérné a keresztény tanítás tételeit is, amit nem tartott megengedhetőnek. Erasmus, a felvilágosodás meghatározó gondolkodója azt írta: ha a bölcsesség tükörbe néz, a balgaságot látja. Vagyis igazi bölcsnek az tekinthető, aki ismeri bölcsességének határait, aki igazságát nem tekinti abszolútnak. A modern gondolkodás az empirikusan igazolható állításokat helyezi szembe a metafizikai igazságok egyetemes érvényességével, s ezeket az állításokat tekinti igaznak. Eszerint nem a hagyomány és még kevésbé a transzcendens forrásokból fakadó kinyilatkoztatások biztosítják valaminek az igazságát, hanem csakis a formális logika következetes érvényesítése és a kísérleti igazolhatóság.

Miközben a kétely az abszolút igazságot hirdetők számára megbocsájthatatlan bűn, az igazság relativitását vallóknak a legnagyobb erény. Mintha köztes állapot nem is létezne, a gondolkodást két csoportra osztják: liberálisokra és fundamentalistákra. A két tábor az igazsághoz való viszony tekintetében egymással homlokegyenest ellenkező álláspontot képvisel, a gondolkodás típusát illetően azonban szembeszökő a hasonlóság. Képtelenek türelmesen végighallgatni egymás érvelését, a saját igazságukat megkérdőjelezhetetlennek tekintik, továbbá más igazság létezésének még a lehetőségét is vitatják. A liberális és a fundamentalista fanatizmus törekedhet az egész társadalom lefoglalására, a kétely teljes kiszorítására és kriminalizálására. A modern médiaviszonyok között azonban inkább zárt közösségeket hoz létre, s abban igyekszik megőrizni az egyedülálló igazsággal szembeni kételymentes viszonyokat. Akisebb vagy nagyobb közösségek számára nem a kétely jelenti a veszélyt, hanem a fanatizmus. Annak hite, hogy a teljes igazság birtokolható, valamint az erre épülő magatartás – a nyelvi és gyakorlati terror.