Földi és égi közbenjáró

Ha valakit az utókor nagyra becsül, minden elérhetőt igyekszik róla felkutatni. A levelezés azért is fontos lehet, mert azokból kifejezetten személyes dolgokat is megtudhatunk. Általában. Jelen esetben ugyanis a levelek középkori összegyűjtői annyival lényegesebbnek tartották Szent Katalin lelki útmutatásait, hogy ezeket a részeket sokszor teljesen kihagyták. Tanítást viszont bőségesen találunk bennük, nem véletlen, hogy VI. Pál pápa a szerzőt az egyházdoktorok közé emelte. Példaként álljon itt, amit a világossággal összefüggésben írt: „Mert amit nem látunk, azt nem tudjuk megismerni, amit nem ismerünk, azt nem szeretjük, amit nem szeretünk, azért nem tudunk hálával és elismeréssel lenni a Teremtő iránt. Szükségünk van tehát a világosságra.”

Szent Katalin szépíró is volt, az általa használt képek igen szemléletesek. Ír a „halál fájáról, melynek gyökerei a gőgben vannak”. Vagy máshol: „A cella bejárata elé helyezzük el a lelkiismeret kutyáját, amely azonnal ugat, ha érzi a szív sok és különféle gondolatában az ellenség jövetelét.”

Kik voltak leveleinek címzettjei? Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy mindenki. Édesanyja, testvére vagy Don Jacomo karthauzi prior éppúgy, mint Capuai Boldog Rajmund – aki gyóntatója és életrajzának írója –, vagy az olivetánus bencés kongregáció novíciusai.

Szent Katalin egyházpolitikai tevékenysége is jelentős volt. Szerette volna összebékíteni a pápát Firenzével, de sokat munkálkodott azon is, hogy az egyház feje Avignonból visszatérhessen Rómába. A VI. Orbán megválasztása után keletkező szakadást – ellenlábasa VII. Kelemen volt – is szerette volna felszámolni. E levelek tehát egyszerre szolgálnak történeti forrásként és lelki táplálékként.

(Sienai Szent Katalin: Misztikus levelek I. Kairosz Kiadó, 2012)