„A Jóisten most nagyon szomorú…”
Felkészülő
– sóhajtja a szülő, miután csemetéje minden korlátot átlépett már, s úgy tűnik, sem szép szó, sem fenyegetés nem hajlítja bűnbánatra a lelkét.
A gyermek elsőre minden bizonnyal el is gondolkodik a képen. De milyen üzenetet közvetít egy ilyen mondat a gyermeknek önmagáról, rólunk, az Istenről?
A valláspedagógusok egyetértenek abban a kérdésben, hogy nem jó Istent pedagógiai eszközként „használni”. Hogyan? Akkor nem is taníthatjuk arra gyermekünket, hogy milyen az Istennek tetsző élet, melyek a neki kedves erények, milyen módon élhetünk az ő akarata szerint – és mi az, ami nem az ő szándéka szerint való cselekedet?