Ha boldogok akartok lenni…

Somogyi Józsefet és Szabó Ivánt tekinti mesterének. Házassága révén került az 1960-as évek végén Milánóba, s azóta Oláh Arré Éva néven (magyar-olasz művészként) jegyzi munkásságát. Kereszt című bronzszobra Rómában, a VI. Pál terem előcsarnokában látható, de a milánói dómba belépve is találkozhatunk a klasszikus szobrászati hagyományokat és a modern művészi törekvéseket egyesítő alkotásával. Mindmáig kötődik szülőföldjéhez, idehaza a szolnoki múzeum mutatja be szobrait, illetve Hódmezővásárhelyen több köztéri munkája áll.

 

Legutóbb (június 28-án) a Semmelweis Egyetem új elméleti tömbjének aulájában helyezték el Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóról készített, aranyozott patinájú bronz domborművét, amelynek eredetije 2003-ban készült süttői márványból, és a vatikáni Magyarok Nagyasszonya-kápolnában látható. Az alkotás Fazekas Margit, a Keresztény Egészségügyiek Dr. Batthyány-Strattmann László Alapítvány támogatásával jött létre.

Az egyetem tágas aulája méltó környezetet biztosít a domborműnek, s megadja azt a szellemi és látványtávlatot, amelyben Oláh Arré Éva műve nagyszerűen érvényesülhet. A dombormű mellett márványtáblán a boldog emlékű orvos következő gondolata olvasható: „Életem egyik fő feladatának tűztem ki, hogy orvosi működésemmel a szenvedő emberiségnek szolgálatot tegyek, és ezáltal a Jóistennek tetsző dolgokat cselekedjem… Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.”

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .