A kezdet vége
Valaki azt mondta, hogy születésünk
pillanatában kezdődik meghalásunk.
A halál az élet része.
Ki tudja, hogy a Kreátor miért
ritkítja meg a nyájat.
Nyírfakéreg
Ha nagyon óvatosan
csak a külső réteget
vágod át,
a fa életben marad
P. J. és P. J.
Riasztóan régen történt. 1996 januárjában versekkel kopogtattam az Új Ember ajtaján, ahol illetékes szerkesztőként Parancs János fogadott. Huszonnégy éves voltam, tizenöt évvel jártunk Pilinszky János halála után. Az irodalmi élet különös játéka, hogy a lapnak a legendává nemesedett Pilinszky után ismét volt egy P. J. monogramú belső munkatársa, a szó kedvező értelmében vett házi költője, akire megmásíthatatlanul büszkék lehetünk.
Velünk volt, velünk marad
Parancs János emlékezete
„óvom az élet esélyét,
őrzöm, amíg lehet a kételkedés jogát,
az isteni adományt, a szabad akaratot”
(Parancs János)
Különös sorsa, különös tehetsége különös feladatra jelölte ki a hetvenöt éve, 1937. augusztus 30-án született költőt, Parancs Jánost. 1956-ban, a november negyedike után magyarok tíz- és százezreit újabb szétszóratásra ítélő, általános reménytelenség elől Párizsba emigrált. Nyolc esztendeig tartó küszködése közepette az itthon megáhított szabadság a „Fény városában” sem éppen a legelőnyösebb arcát mutatta neki.
Szent Mónika Augusztus 27.
A hét szentje
Mónikát elsősorban Szent Ágoston édesanyjaként ismerjük, de egy ilyen családi kötelék még nem elegendő ahhoz, hogy valaki szentté váljon. Ugyanakkor nehéz őket nem együtt szemlélni, s megfogalmazni, ki is volt Mónika – Ágoston nélkül. Fel kell tennünk azt a kérdést is: vajon tudnánk-e ma arról, hogy élt valaha egy asszony, aki szent lett, ha nincs a fia, akit egyházatyaként tisztelünk?
Ne legyünk közömbösek!
Görögkatolilkus lelkiség
Görögkatolikus egyházunk augusztus 29-én nyilvános templomi ünneppel szenteli meg Keresztelő Szent János fejvételének napját. Az esemény nagyságát igazolja, hogy nem is túl régen még teljes, szigorú böjtöt tartottunk ezen a napon, éppen úgy, mint nagypénteken. Mert nagy prófétát ünnepelünk: „Dicsőségteljes az igaznak emléke”, aki „az igazságért vértanúságot” szenvedett – amint a nap egyik fő énekében énekeljük.
Az idő az üdvösség művében (2. rész)
A liturgia alapelemei
Az embernek alapvetően kétféle időélménye, időtapasztalata van: a ciklikus és a lineáris időmegélés. A ciklikus tapasztalatra például a négy évszak körforgását megfigyelve jutunk el: minden évben, újra és újra eljön a tavasz, a nyár, az ősz és a tél. Az idő tehát önmagába visszatérő körforgás. Ám létezik egy másik meghatározó időtapasztalatunk is: megszülettünk, és attól kezdve ballagunk elmúlásunk felé. Ami egyszer elkezdődött, annak vége is lesz; a kezdettől a végig megállíthatatlanul robogunk a múló időben.
„Ti is el akartok menni?” (Jn 6,60–69)
A Biblia üzenete
Jézus eucharisztikus beszéde fordulópont az evangéliumi történések sorában. Itt már nem a köznapi élet egyszerű képei, hasonlatai hangoztak fel, hanem egy világos és egyértelmű tanítás a test evéséről, a vér ivásáról. Ahogy Jézus újra és újra, kicsit átalakítva, de mégis ugyanazt kimondva elismételte e szavakat, kizárta annak a lehetőségét, hogy ezt a beszédet ne valóságként, csak puszta költői metaforaként, szép, de elvont és üres szimbólumként fogják fel a hallgatói. Radikális, vagyis a gyökerekig hatoló igazság nyert kifejtést: a hit valódi, testes-lelkes közösség azzal az Istennel, aki emberré, testté-vérré lett. „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” – kissé kiábrándító, de teljességgel érthető és őszinte reakció ez.