Szent Mónika Augusztus 27.

Mónika feltehetően berber származású volt. Gyerekkorától kezdve keresztény hitben élt, ám – ahogyan ez sokszor megtörtént az első századokban – pogány tisztviselőhöz adták feleségül. A hagyomány nagy tisztelettel emlékezik meg arról, milyen szelíden viselte Mónika férjének hűtlenségét, dühkitöréseit.


Emiatt sokáig úgy állították az asszonyok elé, mint az eszményi feleség példaképét, aki akár a bántalmazásokat is eltűri férjétől. Ám ha figyelmesebben elolvassuk Ágoston vallomásait, kiderül: Mónika nem legitimálja a családon belüli erőszakot. Bár akkoriban kevés lehetőség állt egy nő rendelkezésére, hogy megvédje magát, ő a lehető legerősebb eszközt választotta: a bölcsességet. Ágoston ezt írta róla: „Erkölcsei tégedet hirdettek neki, mert egyéniségét annyira vonzóvá tetted, hogy férje szerette is, tisztelte is, csudálta is.”

Három gyermeke született: Ágoston, Navigius és Perpetua. A velük – illetve, amiről a legtöbbet tudunk, az idősebb fiúval – való kapcsolatából bontakozik ki, milyen rendíthetetlen, egész életét meghatározó bizalommal volt Mónika Isten iránt. Bármilyen reménytelennek is tűnt a helyzete, tudta, hogy Jézus ígérete igaz: „Mindazt, amit hittel, imádságban kértek, megkapjátok.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .