Innen-onnan

Kopt elnöki tanácsadó

Mohamed Murszi egyiptomi elnök „a demokratikus átmenet asszisztenseként” elnöki politikai tanácsadóvá nevezte ki Samir Morcos kopt keresztény írót.
Jóllehet Murszi megválasztása előtt azt ígérte, hogy keresztény alelnököt választ, csupán a kormány egyetlen minisztere lett keresztény: Nadia Eskandar Zukhari kutatásügyi miniszter asszony. (KAP)

Vatikán

Júdás legnagyobb bűne

XVI. Benedek pápa augusztus 26-án az úrangyala alkalmából többek között hangsúlyozta: „Jézus tudta, hogy a tizenkettő között volt egy, aki nem hitt: Júdás, aki eltávozhatott volna, sőt el kellett volna távoznia, ha őszinte lett volna. Ő azonban Jézussal maradt. Nem hitből, nem szeretetből, hanem azzal a titkos szándékkal, hogy bosszút álljon a Mesteren. Júdás úgy érezte, Jézus elárulta, ezért elhatározta, hogy elárulja Mesterét. Júdás zelóta volt, s egy olyan Messiást szeretett volna, aki felkelést vezet a rómaiak ellen, és győz. Júdás nem ment el. Legnagyobb hibája pedig a hamisság volt, ami az ördög névjegye” – fogalmazott beszédében a pápa.

Keresztények Irakban

A mai Irak területe a legrégebbi keresztények által lakott vidék volt. A „két folyó közti föld”, Mezopotámia kereszténysége Szent Tamás apostol térítő tevékenységével vette kezdetét. A terület lakossága a VII. században már többségében keresztény volt, az ekkoriban bekövetkezett iszlám hódítás óta azonban a keresztények száma állandóan fogy.

Szíriai fejlemények

A szíriai kormányerők és az ellenzékiek közötti összeütközések során betörtek a görögkatolikus metropolita érsek székhelyére, és kirabolták. Jean-Clément Jeanbart érsek és segédpüspöke néhány pappal együtt augusztus 23-án, pár órával a történtek előtt menekült el az épületből, és az aleppói ferences rendházban keresett menedéket.

Tanévkezdés az egyházmegyékben

Szombathely

A 2012. július elsejével alapított II. János Pál Katolikus Szakkollégium 2012. augusztus 27- én tartotta a felvételi eljárás szóbeli fordulóját a Martineum Felnőttképző Akadémián. Eddig tizenheten nyertek felvételt a szakkollégiumba, amely a napokban kezdi meg működését. További hét-nyolc hallgató van várólistán, akiknek egy pótfelvételi eljárás során lesz lehetőségük bekerülni a szakkollégium közösségébe. Számukra és további érdeklődők számára szeptember 14-én 9.30 órakor tartanak pótfelvételit.

Szolidaritás az örmény néppel

Erdő Péter bíboros levele II. Karekin katolikosznak

Erdő Péter a Magyarországon életfogytiglani büntetését töltő, gyilkosságért elítélt Ramil Safarov Azerbajdzsánnak való kiadatása kapcsán levelet intézett őszentsége II. Karekin örmény katolikoszhoz (képünkön), amelyet az alábbiakban közlünk.

Értesülve az elmúlt napok eseményeiről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia teljes szolidaritásáról biztosítja az örmény keresztényeket és a sokat szenvedett örmény népet. A leghatározottabban elutasítunk minden etnikai erőszakot és gyűlölködést. Kérjük a Mindenhatót, hogy a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására kísérje pártfogásával az egész örmény népet, és részesítsen bennünket az igazságosság és a béke ajándékában.

Erdő Péter bíboros, prímás,
esztergom–budapesti érsek,
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Megújult a dorogi templom

Erdő Péter bíboros szeptember 2-án a bányásznapi ünnepségek keretében áldotta meg a felújított dorogi Szent József-plébániatemplomot.
A sikeres munkálatok során renoválták a templom homlokzatát, és megoldották az épület hosszú ideje fennálló vízszigetelési problémáit.

Erdő Péter bíboros, aki két évig volt káplán ebben a templomban, beszédében úgy fogalmazott: „Adja Isten, hogy ez a plébániatemplom is az Istennel való találkozás méltó helye legyen. Sugározzon erőt és optimizmust, hűséget és áldást minden katolikus hívő és Dorog minden lakója számára!”

Megnyílik a világ

Világ-nézet katolikus szemmel

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt nagyon meghökkentett egy postaládámba bedobott szórólap. A„Tudta-e Ön?” típusú szöveg arról szólt, hogy ha valamennyi arányra ügyelve, a világ minden tájáról kiválogatnánk száz embert, és összezárnánk őket egy lakatlan szigeten, vajon milyen megállapításokat tehetnénk róluk. Már az a szikár tény is megdöbbentett, hogy ama száz emberből csak tizenhárom-tizennégy lenne keresztény – mi, tőről metszett európaiak nagyobb százalékot társítanánk ahhoz a fogalomhoz, hogy világvallás… Ha lehet, még jobban elcsodálkoztam azon az adaton, hogy a szigetre kerülő száz emberből hatvan egy elővárosi deszkakunyhóból vagy sátorszerű tákolmányból érkezne. Vagyis ama végeláthatatlan nyomortanyák egyikéből, amelyek például Mexikóvárost, Delhit, de a mélyen tisztelt nyugati jóléti társadalmak metropoliszait is övezik, olykor Pest megyényi területeken.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.