A nehéz napok legnagyobb órája
Mindszenty József nyomában (8.) – 1956 idején
A Parlament északi szárnyában állunk, a félemeleti helyiségek előtti folyosón. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió örökös főbemondója, akkor huszonöt éves fiatalember, a rádió Bródy Sándor utcai épületének ostromát követően ide járt be dolgozni már napok óta. Itt rendezték be az ideiglenes rádióstúdiót. Amint most végigballagunk az épületben, Bőzsöny Ferenc – a maga meggondolt, pontos fogalmazásával, megnyerő modorával – egyszerre odateremti azoknak az időknek az eseményeit és hangulatát. Kinéz a rózsaablakon, ahonnan a térre érkező szovjet tankokat figyelte; ha egyetlen lövés eldördül, itt mindent széjjellőnek, majd a másik kiszögellésből látta azt a magyar tisztet, aki fehér zászlót magasra tartva indult el a téren az oroszok felé, s vagy háromnegyed óra múlva bújt ki az egyik vasszörnyetegből egy szovjet tiszt, s indult meg felé… Aztán tíz óra körül egyszer csak a háta mögötti lépcsőn „zúdultak le az orosz katonák. Egyikük rám szegezte a géppisztolyát…” Aztán hosszan hallgatunk, majd Bőzsöny Ferenc szelíd derűvel föleleveníti az előző este eseményét, számára mindmáig a legfontosabb mozzanatot azokból az időkből.