Parallax – nézetek kora
Még talán megütközést is kelthet sokakban – hitre, felekezetre való tekintet nélkül –, ha országunk elnevezésével ilyen nyelvi játékot űzünk. Részben jogosan is, hiszen már több mint húsz esztendeje nyugtázhatjuk örömmel és néha keserűséggel is, hogy már nem vagyunk „népköztársaság”, amint voltunk negyven esztendőn át, 1949-től 1989. október 23-áig. Akkor az ország megnevezéséből ünnepélyes méltósággal és rendszerváltó elszántsággal elvontuk a „nép”-et. A mai viszonyok kritikusai meg is jegyezhetik, hogy azóta az ország vezetői mindennel foglalkoznak, csak a néppel nem. Majd újabban kevesebb közös örömmel és büszkeséggel a megnevezésből elvettük a köztársaságot, amit nem lenne tárgyszerű összemosni antidemokratikus, netán diktatórikus szándékokkal. Magyarország lettünk, maradtunk, ami mindig is voltunk.