Meghívás és megtartás

Sokan fölteszik a kérdést: mi a különbség az egyetemes és az egyházmegyei zsinat között? Az egyetemes zsinatok a Megváltó halála, feltámadása, mennybemenetele, a Szentlélek eljövetele óta a hit tartalmát hivatottak kibontani, mindjobban megérteni és újrafogalmazni. „Az egyházmegyei zsinatnak pedig az a célja, hogy az adott történelmi korban, a fennálló társadalmi körülmények között átgondoljuk: hogyan éljünk hitünk szerint? Szép a magyar kifejezés: hitelesnek lenni. Az igaz ember a hitéből él.”


Tíz munkacsoportot hoztak létre papi személyek vezetésével és világiak részvételével, s az adott kérdéskörrel kapcsolatban gyakorlati tanácsokat és megoldásokat ajánlanak majd az egyházmegyének. Az evangelizációs csoportot Csáki Tibor vezeti, a többi kérdéskör: egyházi szolgálattevők (Turai János); liturgia (Tarnai Imre); katekézis (Marton Zsolt); plébániai közösség (Szecsődi Péter); család (Sebők Sándor); sajátos ellátást igénylő csoportok (Faragó Artúr); az egyházmegye struktúrája (Molnár Zsolt); anyagi javak (Varga András); jelenlétünk a világban (Máthé György).

Sebők Sándor a családcsoportban Mikesi Pongrácot, az egyházmegye világi családreferensének és feleségének előkészítő munkáját emelte ki. A családpasztoráció rendkívül fontos kérdés, hangsúlyozta Sebők Sándor, s már az egyes témák fölsorolása is jelzi ezt: a családi életre nevelés, az élet védelme, a nemzedékek közötti kapcsolatok és értékátmentés, a különleges helyzetben lévő családokkal való foglalkozás, az elváltak és özvegyek sorsa.

A megbeszélések fontosak, de csak abban az esetben, ha ezek eredményeként gyakorlati tanácsokat, segítséget és megoldásokat tudnak ajánlani. „Nem az íróasztal mellől szeretnénk diktálni”, figyelmeztetett Sebők Sándor. Talán azért is adott nyomatékot ennek, mert manapság gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy égető ügy megoldását ilyen-olyan konferenciák összehívásától várják. Az egyházmegyei zsinat – utalva a főpásztor által hangsúlyozott „hogyan” kérdésre – minden szempontból nagyon gyakorlati kíván lenni.

Ezt emelte ki Máthé György is, a jelenlétünk a világban bizottság vezetője. „Három témakörrel foglalkozunk: a misszióval, az ökumenével és a média szerepével az egyház életében.” Sokszor hallani a megállapítást, de mintha még mindig nem néznénk szembe azzal a ténnyel: Magyarország egy ideje már missziós területnek számít… Nincs idő a késlekedésre. Máthé György saját plébániáján biztató jeleket említ: „Nálunk, Szolnokon a meglévő három katekumencsoport mellett most hozzuk létre a negyediket. A felnőttek körében egyre nagyobb erővel jelentkezik a keresés igénye.”

Az ökumenizmus terén több olyan modellt említ, a Közép-Tisza vidéke mellett Gödöllő környékéről, amelyek példája hatással lehet az egész egyházmegyére. Majd fölhívja a figyelmet: „A média szerepe óriási; hogyan tudjuk gyorsan és hitelesen – hangsúlyozom: hitelesen!– elérni híveinket.”

A plébániai közösségépítés felelőse Szecsődi Péter. Ezzel kapcsolatban súlyos gondolatot fogalmazott meg: „Az elmúlt évtizedekben, sőt, már évszázadok óta az egyház elvesztette közösségi létformájának belső tartalmát. Liturgikus közösségként működött ugyan, de az életközösség nem valósult meg. Mindenki élte a maga életét, egy jó egyházközségben kialakultak ugyan emberi kapcsolatok, de ez nem volt azonos a Krisztusban megélt közösséggel. Mára az emberi kapcsolatok szétzilálódtak, még inkább gyöngült a közösség krisztusi kapcsolata, ennek következtében az egyház elvesztette megtartó erejét, amellyel a meghívást a kívülállóknak és a megtartást a belül lévőknek közvetíteni tudná. Ennek a közösségi létnek az elsorvadása miatt az egyház egyre inkább szétesik, s elveszti az egységben való tanúságtevést, amit a köztünk lévő Krisztus vonzása jelentene. Nem önmagában a hit, hanem a köztünk lévő Krisztus személye tart meg. A közösségépítés és az egyház közösségi vonatkozása rendkívül fontos, mert – ismétlem, s mint főpásztorunk, Beer Miklós püspök is hangsúlyozta –, nem elégedhetünk meg azzal, hogy tudjuk, mit hiszünk. Nem hiányozhat ennek a hitnek az együttes megélése, ami vonzaná az embereket, s tanúságot tenne arról, hogy létezik köztünk Valaki, aki jelen van mindennapi életünkben, nem pusztán a templomban, hanem a legkülönbözőbb élethelyzetekben és életközösségekben.”
Fotó: Cser István