A tavasziasan enyhe november végi napok után hirtelen fordult téliesre az idő. Lent a városban csak eső esett, de a budai hegyekben már hó hullott, és a kavargó pihék fehérbe öltöztették az erdőt. Tulajdonképpen nem volt hideg, a havas, nedves avart taposva csak az időnként feltámadó szél volt kellemetlen. A tölgyesbe már megérkeztek, és a sárga fagyöngy ragadós bogyóit csipegetik a léprigók. Minden télen itt látom őket, erős, cserregő hangjuk messzire hallatszik a kopasz fák között. Üresnek és elhagyottnak tűnik a téli erdő, nekem legalábbis, nagyon hiányzik a madárdal, a fülemülék csattogása, a barátkák csengő éneke és az énekes rigók hangos, ismételt strófái. Persze azért most is van élet a fák között. Csuszka mászkált az egyik vaskos törzsön és „tved-tved” hangokkal szólítgatta a párját, aki nem messze onnan egy másik fán keresgélt. Belenézett minden kéregrepedésbe, és hegyes csőrével időnként felcsípett valamit. Fekete rigó riasztott valahol, rá és más madarakra is gondolva bakancsommal több helyen is félretúrtam az avart, közben meglepve láttam egy kis bogárkát, amint lassan, fázósan mozogva próbált búvóhelyet keresni. Gyorsan visszahúztam rá az avart, még meg is púpoztam egy kicsit, remélem sikerült még a fagyok beállta előtt alkalmas rejtekhelyet találnia.

A jó süteményrecept úgy terjed, mint a népmese, szájról szájra, háztartásról háztartásra. Közben talán alakul is picit, kinek-kinek az ízlése szerint. Gimnáziumi magyartanáromtól, Irma nénitől már sok sós és édes tésztaféle elkészítésének módját megtanultam, ám a mézeskalács receptjét ő is mástól, a dunaföldvári Rabó anyukájától kapta, majd adta tovább nekem, hogy idén kislányommal együtt készítsük el ezt a karácsonyváró édességet. Ám mielőtt a hozzávalókról és az elkészítés módjáról szó esnék, nézzük meg, honnan is ered a mézeskalács.

Zsonglőrök, bohócok, mutatványosok, bábosok, utcai zenészek, vidámparkok dolgozói és komédiások töltötték meg a Vatikánt december elején. Közel egyórás műsorral köszöntötték XVI. Benedeket, aki szeretettel és elismeréssel szólt hozzájuk. A meghívottak között ott volt a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. és a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója is.

A karácsonyi betlehemállítás szép szokása Assisi Szent Ferenc vágya volt. Ferenc a Szentföldről hazatérve arra kérte a pápát, hogy karácsonykor hadd állítson egy kis jászlat. Az egyházfő ezt nem engedélyezte, de megengedte, hogy Ferenc a templom helyett egy barlangban tartsa az ünnepi misét. A ma is ismert betlehemállítás szokása később mégis a ferencesek által terjedt el Nápolyból, és azóta az egész világon ismert keresztény hagyománnyá vált.