Isten, ember, tigris

Vannak alaptörténeteink — a filozófia többé-kevésbé erre használja a narratíva kifejezést —, melyek arra szolgálnak, hogy segítségükkel megmagyarázzuk a világot. A keresztényeknél az üdvtörténet, a hinduknál a Rámájana vagy a Mahábhárata, a muszlimoknál Mohamed élete. Az ateistáknak is vannak történeteik, csak ők a tudomány köntösébe bújtatva szeretik eltakarni azok rendeltetését. Yann Martel spanyolországi születésű, de a világ számos helyén megfordult kanadai író nagy sikert aratott Pi élete című könyvével, melyben az emberiség nagy elbeszéléseit tartja szem előtt. Egyetemes történetet vetett papírra, mely összekapcsolja a vallásokat, a természet erőit és az embert.

Szelídítéstörténetek istenérvekkel

„Nagy rejtelem ez. (…) Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden…  És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!” — Saint-Exupéry ismerős sorai.

Szent és profán egysége

 

Stotz Mihály művészete

 

Sejtelmes tájak, tengerpartok „hullámzanak” a paravánokon a világ legkülönbözőbb pontjairól, de a képzelet szülte, harmóniát, misztikumot sugárzó vidékek is helyet követelnek, sajátos ritmust adva a bámulatos kollekciónak. A kaposvári Kormányhivatal Galéria főfalán azonban azok a szakrális munkák láthatók, amelyek meghatározó részét képezik Stotz Mihály balatonlellei festő- és grafikusművész, jeles díszlettervező gazdag életművének.

Ákos: 2084

Ismételheti-e önmagát a történelem? Ákos legújabb nagylemezével zeneileg a múlt, szövegeiben a jövő felé fordul, valójában azonban jelenkorunkról beszél. Az igeidők összecsúszása jelzi, hogy a tavaly ősszel kiadott, beszédes című 2084 különösen fontos lehet alkotója számára, ha kedvéért félidőben megtörte a 2002 óta menetrendszerűen négyévente érkező stúdióalbumok sorát.

Assisi dalnoka

Gyerekként zongorázni, orgonálni tanult, énekelt és (templomi) kórusba járt, mint annyi fiatal Olaszországban. Alessandro Brustenghit először tizenkilenc évesen érintette meg a szerzetesi hivatás, ugyanakkor vágyott a családra, és a zenészélet is vonzotta. Gyötrelmes időszak következett, „sírással és énekléssel”. Végül a hívás erősebbnek bizonyult: 2009-ben tett örökfogadalmat az assisi ferenceseknél. Jelet kért és kapott. Kapcsolata a zenével, az énekléssel nem szakadt meg, sőt, Isten ajándékának tartja mindazt, ami immár szerzetesként történik vele. Nem a hangja hozta a hivatását, hanem hivatása a hangot. És a Poverellótól sincs távol: Ferenc lelkületét követve a trubadúrok korában sarjadt ferences hagyományt folytatja. Hamarosan felfigyeltek mediterrán ízű, bársonyos tenorjára. Igaz, tesz is érte, hegymászással felérő, testet-lelket igénybe vevő gyakorlatokkal javítja légzés- és énektechnikáját.

Megmaradni ott, ahol születtünk…

 

Találkozás a kupuszinai Csizmadia Annával

 

Kiragyogott a mezőnyből, természetességével maga volt a csoda. Isten énekese dalolt a stúdióban, és ez valóban átsütött az általa énekelt népdalok mindegyikén. Ez tette sugárzóvá, s talán ez késztette a zsűrielnök
Sebő Ferencet is arra, hogy a pontazonosság miatt a húszéves egyetemistáé legyen a győzelem szólóének és hangszer kategóriában. A Fölszállott a páva egyik nyertese a kupuszinai Csizmadia Anna volt, aki kétlaki életet él, hiszen a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Maczkó Mária tanítványa nem tudja s nem is akarja megszokni a fővárost; szíve-lelke visszahúzza övéihez Délvidékre. S hogy mivel szeretne foglalkozni, ha megszerzi a diplomát? Azt felelte: énekléssel és tanítással.

A fény napszámosa

 

Móser Zoltán Atlantisza

 

Móser Zoltánnal éveken át egy levegőt szívtunk az Eötvös József Kollégium falai közt. Kiderült, hogy egy követ is fúvunk. Diákkoromnak ő volt az egyetlen személyesen ismert fotóművésze… 1969-ben készítette el élete első portréképeit. Nem véletlenül az író Fábry Zoltánról, „a stószi remetéről…”, akit s általa a csehszlovákiai magyarságot az Ugat magyarul és németül című cikkben durva támadás ért a prágai tavasz reménykeltő hónapjaiban. A Madách Könyvkiadó akkoriban adta ki esszégyűjteményét, Stószi délelőttök címmel. Ennek záró fejezete a számkivetésre, pusztulásra ítélt szlovákiai magyar kisebbség védelmében 1946-ban írt A vádlott megszólal című „függeléke”. A cseh és szlovák értelmiségnek címzett kiáltvány csak huszonkét évvel később jelenhetett meg…

Egy reneszánsz élet

 

Csókos Varga Györgyi emlékére

 

Immár az elmúlt korok jeles festőivel találkozik korunk egyik nagy magyar művészasszonya. Csókos Varga Györgyi tavaly, december 6-án távozott közülünk az égi alkotóműhelybe. Hivatását, mesterségét tekintve képzőművész, iparművész, mozaiktervező, szövő-fonó takácsmester, néprajzi kutató, festőnövények etnobotanikus tudója, néprajzi gyűjtő, motívumkutató s művészeti író volt. Legbüszkébben élő alkotásait emlegette, anyai, nagyanyai, dédszülői minőségében. Nyolc gyerek, harmincöt unoka, negyvennégy dédunoka része a nagycsaládnak — nyolcvanhét leszármazottal.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.