Görögkatolikus lelkiség

Bizánci egyházunk szinte a kezdetektől, „szent atyáink, az egész egyház nagy tanítóinak és püspökeinek” korszakától, szívesen tekinti a nagyböjtöt – annak minden, lelki és testi erőfeszítésével együtt – egy hegyre való felmenetelnek. Különös hangsúlyt kap ez liturgiánkban a harmadik vasárnapon, amely a nagyböjt közepére esik. Ekkor ugyanis már vissza tudunk tekinteni az eddig megtett útra, s megláthatjuk, hogy küzdelmes előrehaladásunk révén magasabbra jutottunk, egy kicsit nagyobbakká lettünk. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy bizony a fáradságos út másik fele még előttünk áll. Ha még nagyobbak kívánunk lenni, akkor folytatnunk kell nagyböjti vállalásunk teljesítését.

A hét szentje

A két vértanú története egyfelől közös a többi ókeresztény mártír sorsával, másfelől viszont egészen egyedi. Ránk maradtak ugyanis Perpétua naplóbejegyzései, azzal a feljegyzéssel együtt, amelyet egy szemtanú írt a két női szent haláláról. E dokumentumok különleges és hiteles betekintést adnak egy III. század eleji keresztény közösség, illetve a korabeli római társadalom mindennapjaiba.

Szerzetesség és liturgia

Egy, a szépségre különösen érzékeny plébános barátom mesélte, hogy egyik külföldi állomáshelyén igyekezett csinosítani a templom kissé szegényes, főleg művirágokra építkező virágdíszítését. Sekrestyését virágkötő tanfolyamra küldte, és ikebanákkal foglalkozó albumokkal ajándékozta meg. Nagy reményeket fűzött a jó szándékú, de kissé merev és egyszerű munkatárs fejlődéséhez. Aztán eljött az éjféli mise ideje, amikor barátom a bevonulás pillanatában szembesült a ténnyel: sekrestyése – minden megállapodásukat félretéve – az általa az esztétika csúcsának tartott művirággal tisztelte meg karácsony szent ünnepét.

A Biblia üzenete

Akár a személyes, akár a kollektív tragédiák – nagy betegség, haláleset, szerencsétlenség – megrendítenek minket. Fölráznak, kizökkentenek. Fölébresztenek az álomból. Nem engedik, hogy továbbra is csak úgy öntudatlanul éljünk. Kérdéseket indítanak el bennünk: honnan és hová? Miért és mi végre?

Egy fiatal hölgy – nemrég jár templomba, most katekumen – megállít a plébánia folyosóján egy kérdéssel: „Miért kell az embernek halálos veszedelembe jutnia ahhoz, hogy Jézusra, az evangélium világára, erre a csodára rátaláljon? Mert velem éppen ez történt: egy orvosi vizsgálat alkalmával kiderült, hogy rákos vagyok, sokszoros áttéttel, talán csak hónapjaim vannak hátra. Az orvos kijelentette, hogy azért mindent megpróbálnak, műtétek következnek, kemoterápia, sugárkezelés és a többi. Iszonyatos kínzatás vár rám.