Mivel Simone Weil gondolataival a hazai közvélemény Pilinszky János közvetítésével találkozhatott először, elsősorban azok az írásai láttak napvilágot magyar nyelven, melyeknek lelki-spirituális dimenziói voltak. Pedig Weil a társadalmi cselekvés filozófiai alapjaival is foglalkozott, melyek – még akkor is, ha magukon viselik annak a kornak a jellegzetességeit, amikor születtek – ma is megfontolandók. A Gondolat Kiadó jóvoltából most ezekkel is megismerkedhetünk a Begyökerezettség című kötet olvasásakor.

Sisak az asztalon álló fénykép előtt. Jobbra-balra egy-egy szál gyertya pislog. Két koszorú az oltár lépcsőjének támasztva. A parancsnokságról érkező főtisztek tisztelegnek. Szabályosan. Ahogy kell. Tányérsapka, díszegyenruha, fehér ing, főhajtás, majd csendes suttogás. A templomba lépő sorállomány – mondanám, ha katonákról lenne szó –, mai nevükön katasztrófavédelmisek, azaz tűzoltók, hangtalanul érkeznek. Emblémás fehér pólóban erős alkatú, megfontolt és bátor férfiak. Egyikük-másikuk ismerősként biccent vissza. Nekem is bekúszik néhány arc az egy hónappal ezelőtti templombemutatóról. Akkor csak úgy itták szemükkel az épület díszeit. Ma az élmény fénye kúszik elő, amelyet a fájdalom koppanása kísér. Kevés szavukra a halál sóhajtott rá. A bajtársuk volt. Huszonkilenc évesen a természet külső erői felett számos alkalommal tudott győzni, de a belső nem engedelmeskedett. A lélek még bírta volna, nem az mondta fel a szolgálatot.