A biblia üzenete

Kü­lön­le­ges, sok­szor vis­­sza­té­rő kép a Bib­li­á­ban a ka­pu. Egy­szer nyi­tott: a sza­bad be- és ki­lé­pés he­lye, a be­fo­ga­dás jel­ké­pe. Más­kor zárt. Ek­kor a vé­de­lem és a biz­ton­ság szim­bó­lu­ma, amely ugyan­ak­kor egye­se­ket el­uta­sít és ki­zár. Így vagy úgy, mind­ket­tő szét­vá­laszt, meg­ros­tál. Ma­ga Jé­zus is hasz­nál­ja ma­gá­ra a ka­pu ké­pét. ő a Köz­ve­tí­tő – aki ál­tal mint nyi­tott ka­pun ke­resz­tül Is­ten köz­li ma­gát ve­lünk, és aki ál­tal el­ju­tunk az Atyá­hoz –, de egyút­tal ő a la­ko­má­ra ké­sőn ér­ke­zők előtt be­zár­ha­tó ka­pu is, aki fel­té­telt szab a be­lé­pés­hez: a meg­té­rést!

Görögkatolikus lelkiség

„Em­ber ter­vez, Is­ten vé­gez” – gyak­ran hall­juk, vagy akár mond­juk is bi­zo­nyos – fő­leg ked­ve­zőt­len – hely­ze­tek­ben ezt a szó­lás­mon­dást. Ám­de ér­de­mes ve­le csín­ján bán­ni. Ugyan­is a vég­te­le­nül jó és tö­ké­le­tes Is­ten sem­mi ros­­szat nem ter­ve­zett, és nem ter­vez a vi­lág­ban. Leg­fel­jebb csak meg­en­ge­di, de azt is csu­pán az em­ber sza­bad aka­ra­ta mi­att. ő vég­te­le­nül ma­gas táv­lat­ból lát­ja a mi mor­zsá­nyi éle­tün­ket, sor­sun­kat. S a jó­ra ve­zér­li. Ha pe­dig va­la­mi rossz tör­té­nik, nem őt kell okol­nunk, ha­nem néz­zünk a ben­sőnk­be, s ott meg­fe­le­lő éles­lá­tás­sal fel­fe­dez­zük, amit Arany­szá­jú Szent Já­nos már a IV. szá­zad­ban meg­ál­la­pí­tott: „A bűn okát ne más­hol, ha­nem ön­ma­gunk­ban ke­res­sük.” Le­szö­gez­het­jük: Is­ten az ő gond­vi­se­lé­sé­vel csak és ki­zá­ró­lag jót akar ne­künk.

Kis liturgikus etikett 8.

Kö­zös­sé­gi ün­nep­lé­se­ink igen ér­zé­keny és szá­mos konf­lik­tus­tól ter­helt va­ló­sá­ga ez. Nem is sze­ret­nék mé­lyeb­ben ne­ki­fe­szül­ni a té­ma ki­dol­go­zá­sá­nak, már csak azért sem, mert a ter­je­del­mi ke­re­tek sem te­szik le­he­tő­vé a szük­ség­sze­rű­en kö­rül­te­kin­tő mér­le­ge­lést. Csu­pán né­hány fon­tos szem­pont­ra hí­vom fel li­tur­gi­kus kö­zös­sé­ge­ink fi­gyel­mét.

A hét szentje

A fő­ran­gú Furius nem­zet­ség­be szü­le­tett 350 kö­rül, ro­ko­nai rég­óta a sze­ná­tus tag­jai vol­tak. Pammachius ma­ga ró­mai kon­zu­li és pro­kon­zu­li tiszt­sé­get is vi­selt. Az éle­té­ről és te­vé­keny­sé­gé­ről szó­ló lé­nye­ges köz­lé­se­ket egy­ko­ri is­ko­la­tár­sá­nak, Szent Je­ro­mos­nak kö­szön­het­jük, aki több mű­vét is ne­ki aján­lot­ta.
Pammachius hit­ve­se, Pa­u­li­na Szent Pa­u­la lá­nya és Szent Eusztochium nő­vé­re volt. Uno­ka­hú­ga pe­dig Szent Mar­cel­la volt.