1935 és 2011 – két ér­té­kes és tar­tal­mas Stu­art Má­ria-élet­rajz meg­je­le­né­sé­nek éve, s köz­tük egy egész em­ber­öl­tő. Ami­ben a vi­ha­ros sor­sú skót ki­rály­nő éle­té­nek meg­idé­zé­se meg­­egye­zik a két mű­ben, az a ka­to­li­kus–pro­tes­táns el­len­té­tek – jo­gos – köz­pon­ti té­má­vá eme­lé­se. Stefan Zweig na­gyon igé­nye­sen, de es­­szé­re­gény­sze­rű­en és nem pár­be­szé­des for­má­ban ol­dot­ta meg fel­ada­tát, míg Philippa Gregory, aki 2001 óta szá­mos vi­lág­si­ke­rű re­gény­ben örö­kí­tet­te meg a Tu­dor-kort, egé­szen más mód­szer­hez fo­lya­mo­dott. Az uno­ka­test­vé­re, I. Er­zsé­bet pa­ran­csá­ra ti­zen­öt esz­ten­de­ig fog­va tar­tott, vé­gül ki­vé­gez­te­tett ural­ko­dó­nő mind­két re­gény­ben fő­sze­rep­lő s a ka­to­li­kus esz­mék szen­ve­dé­lyes hí­ve.

Száz­öt­ven éve szü­le­tett Gár­do­nyi Gé­za

Nép­ta­ní­tó, új­ság­író, író, mű­for­dí­tó. Fog­lal­ko­zott nyel­vé­szet­tel, szó­tár­szer­kesz­tés­sel, tit­kos­írás­sal. Ze­nét szer­zett, da­lo­kat írt, he­ge­dűn, or­go­nán, cim­bal­mon és pi­a­ní­nón ját­szott. Jól raj­zolt és fes­tett, szín­da­rab­ja­i­hoz ma­ga ter­vez­te a dísz­le­tet, és a fény­ké­pe­zés­hez is ki­vá­ló­an ér­tett. Ér­dek­lő­dött a ter­mé­szet­tu­do­mány­ok és a ré­gé­szet iránt, a sport­ágak kö­zül a ví­vás és a sakk állt leg­kö­ze­lebb a szí­vé­hez. Az eg­ri re­me­té­nek ne­ve­zett Gár­do­nyi Gé­za száz­öt­ven esz­ten­dő­vel ez­előtt, 1863. au­gusz­tus 3-án szü­le­tett a Fej­ér me­gyei Agárdpusztán, s a Szent An­na-ká­pol­ná­ban ke­resz­tel­ték meg. Ap­ja, Ziegler Sán­dor ak­kor ép­pen a Nádasdy-birtokon dol­go­zott ura­dal­mi gé­pész­ként. So­kat köl­töz­köd­tek, at­tól füg­gő­en, hogy a csa­lád­fő hol ka­pott mun­kát. A Ziegler ne­vet írói, új­ság­írói pá­lyá­ja kez­de­tén vál­toz­tat­ta Gár­do­nyi­ra, név­vá­lasz­tá­sát egy anek­do­ta sze­rint ő ma­ga így ma­gya­ráz­ta: „Igaz, hogy Agár­don szü­let­tem, de én már a böl­csőm­ben meg­kezd­tem a ván­dor­lást. Ha már egy­szer Gár­dony­ban ke­resz­tel­tek, úgy gon­dol­tam, hogy Gár­do­nyi­ra ke­resz­tel­te­tem a ne­ve­met is. Leg­alább er­ről em­lé­ke­zem ar­ra, hogy e fa­lu­ban is jár­tam.”

Lát­ni­va­lók a sze­ge­di nyár­ban

A Ti­sza-par­ti vá­ros­ban szin­te min­de­nütt ta­lál­koz­ha­tunk az egy­ko­ri pusz­tí­tó ár­víz em­lék­mű­ve­i­vel. Az 1879-es ka­taszt­ró­fa után má­sod­szor szü­le­tett meg Sze­ged. Er­ről vall a Fo­ga­dal­mi temp­lom, a Szé­che­nyi tér szob­ra­i­nak egy ré­sze, köz­tük Vá­sár­he­lyi Pál mér­nök­nek a Ti­sza-sza­bá­lyo­zás em­lé­ke­ze­té­re ké­szült bronz­alak­ja, alat­ta egy vi­lá­gí­tó fe­hér mész­kő­ből fa­ra­gott bö­dön­ha­jó és a ne­héz ku­bi­kos­mun­kát vég­ző pa­raszt­em­ber pa­ti­nás, zöl­des-bar­nás fi­gu­rá­ja. Nem mes­­sze in­nen lát­hat­juk Ti­sza La­jos szob­rát Fadrusz Já­nos­tól. A leg­újabb al­ko­tá­sok kö­zül ki­emel­ke­dik Klebelsberg Kuno mi­nisz­ter na­gyon ér­de­ke­sen meg­for­mált mész­kő szob­ra.

Szü­le­tés­na­pi be­szél­ge­tés Dá­vid Ka­ta­lin mű­vé­szet­tör­té­nés­­szel

Te­kin­télyt pa­ran­cso­ló ke­rek szü­le­tés­nap­ra ké­szül, a ki­lenc­ve­ne­dik­re. Mint ki­de­rült – stíl­sze­rű­en – Ró­má­ban ün­nep­li; a vá­ros irán­ti ra­jon­gás­sal, sze­re­tet­tel – és mun­ká­val. Dá­vid Ka­ta­lint, meg­szám­lál­ha­tat­lan ta­nul­mány, több tu­cat mű­vé­szet­tör­té­ne­ti könyv szer­ző­jét el­ső­sor­ban je­le­né­ről akar­tam kér­dez­ni, de meg­ke­rül­he­tet­len, hogy e ju­bi­le­u­mi vis­­sza­te­kin­tés pá­lya­fu­tá­sa, hi­va­tá­sa kez­de­té­ről is szól­jon. A szim­bó­lu­mok vi­lá­ga mel­lett így a je­les ta­ná­rok, az Öröm­hír, az élet­re szó­ló üze­ne­tek és „szak­mai ta­ná­csok” is szó­ba ke­rül­tek…