Találkozás Szász János rendezővel

Jóllehet itthon csak szeptember 19-én mutatták be, híre jóval megelőzte a premiert. Nem véletlen, hiszen magyar filmek közül elsőként nyert Kristály Glóbuszt a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Műsorra tűzték a torontói seregszemlén is, és Magyarország ezt a filmet nevezi az Oscar-díjra. Szász János – a Woyceck, a Witman fiúk és az Ópium rendezője – arra vállalkozott, hogy filmre viszi az 1956-ban Svájcba emigrált Agota Kristof (Kristóf Ágota) Trilógiájának első részét, A nagy füzetet. Szász Jánost a sötét tónusú, megrázó alkotás hátteréről kérdeztük. Először arról: miként lehet egy irodalmi művet hitelesen feldolgozni?

– A film és az írás két teljesen más műfaj. Az elsőnél sok múlik az olvasói képzeleten. A film viszont nagyon sok mindent megmutat, így a legtöbb esetben helyettesíti a képzeletet. Én a kettő közötti megoldások híve vagyok. Számomra ugyanis nagyon fontos a nézői képzelet. Ez a film is képekre épül, ám a történetnek nagyon sok hiátusa van. Méghozzá szándékosan, hiszen így a nézőnek kell kiegészítenie azt, hogy mi is történik.

Az adaptáció mindig nehéz. Fontos, hogy az ember ne úgy fordítsa ki a művet, mint egy tavaszi kabátot, hanem találjon magának olyan lényeges alapvetéseket, melyeket mindenáron követni fog, ugyanakkor ráleljen azokra a motívumokra is, melyeket mindenképpen el akar hagyni az eredeti műből. Az a görcsösség nincs bennem, hogy mindent meg kell mutatni, át kell emelni az irodalmi alkotásból. Minél lehetetlenebb ez a feladat – és ezek elég lehetetlen vállalkozások, az Agota Kristof-mű különösen nehéz volt – , annál izgalmasabb.

Kaposváron látható az újjáalkotott Andrássy-ebédlő

A kaposvári Róma-hegyen álló, mediterrán hangulatot idéző Rippl-Rónai-villa egy letűnt, ám szeretni való kort hoz közel hozzánk. „A festők Szindbádjaként” emlegetett művész életébe pillanthatunk be rajzai, festményei, bútorai s használati tárgyai által. Egy darabka múlt annak bizonyságául: vidéki patikussegédből is lehet valaki világhírű festőművész, aki – megújítva a festészeti-iparművészeti hagyományokat – képes visszatérni szülővárosába, hogy életének utolsó két évtizedét nagy lombú fák alatt, pávák társaságban, idilli környezetben töltse, miközben andalító muzsikát húz fülébe a cigányprímás, és sorra érkeznek hozzá a kor jelentős alakjai: Ady, Móricz, Medgyessy Ferenc, Kunffy Lajos, Bernáth Aurél, Bartók. E bámulatos szellemi örökségre kiváltképp büszke Kaposvár. Avillát körülölelő parkban az európai uniós támogatásból megvalósult látogatóközpont most újabb színnel gazdagította a látnivalók sorát. Néhány hete itt helyezték el a festőművész (lúd)tollrajzait, és itt kapott helyet az elpusztult, ám mára újjáalkotott Andrássy-ebédlő. Szita Károly polgármester nem véletlenül fogalmazott úgy az avatóünnepségen: ha több mecénásra talált volna a művész, a múlt század egyik legnagyobb „dizájnere” lehetett volna.

Gruberova ünneplése

A BBC History világtörténelmi magazin szeptemberi száma egy teóriákat csokorba gyűjtő, viszonylag hosszú és kifutástalan cikket közölt arról: miért kellett meghalnia Boleyn Annának a londoni Tower udvarán 1536. május 19-én. Mi vezetett a lefejezéséhez? Vádként felmerült a házasságtörés, a vérfertőzés és a király megölésére szőtt összeesküvés is, amelyben állítólag részt vett a királyné „ágyasa”, Mark Smeaton udvari muzsikus is. A „szövetkezők” kicsikart vallomásaira hivatkozva, kreált indokokkal ítélte el Annát VIII. Henrik tanácsadója, Thomas Cromwell, aki szerint „a királyné zabolátlan életvitele olyan erkölcstelen és közönséges volt, hogy lakosztályának udvarhölgyei nem tudták eltitkolni”. Egyes történészek Anna kivégzése mögött éppen Cromwellt és egy hozzá kapcsolódó klikk összefogását sejtik, amelynek tagjai megtisztították az utat a király soron következő kedvese, Jane Seymour előtt. Mások abban látják Anna bukásának okát, hogy a „megbabonázott” királyné elvetélt, méghozzá egy fiúgyermeket veszített el, ami növelte a csalódott uralkodó ellenérzését és haragját.

A nyolcvanegy éves Taviani testvérek legújabb alkotását, a Cézárnak meg halnia című filmet tavaly Arany Medvedíjjal jutalmazták Berlinben. Az alkotópáros Shakespeare Julius Caesar című drámáját értelmezte újra. Ehhez pedig nem mindennapi helyszínt és szereplőket választott.

Az ókorban játszódó történet Róma legkeményebb börtönében, a Rebibbiában kel életre. Ott, ahol a zárkákban Olaszország legveszélyesebb keményfiúit őrzik: maffiózókat, drogcsempészeket, gyilkosokat. Hogy életük ne csupán egyhangú mindennapokból álljon, lehetőségük nyílik arra, hogy színjátszó körben vegyenek részt. Egy színházi rendező választ számukra darabot, és ő dönti el, ki melyik szerepre alkalmas. A film a mű színre állításának próbafolyamatáról szól. Caesart Giovanni Arcuri volt drogkereskedő játssza igen hitelesen. Brutust Sasà Striano, aki valósággal eggyé válik az általa megformált karakterrel. Cassiust Cosimo Rega, hajdani Camorra-tag alakítja. A próbák cellában, folyosón, börtönkönyvtárban, udvaron zajlanak. A szereplőket és mindennapjaikat a szemünk előtt formálja át a dráma.