Segíts Lázáron!

Miért, mire vagy kire kellett volna hallgatnia? Ábrahám szerint „Mózesre és a prófétákra” (Lk 16,29). De hiszen azok, akiknek a példabeszéd szól, írástudó farizeusok, ők hallgattak Mózesre és a prófétákra! A baj az, hogy csak hallgatták Mózest és a prófétákat, de nem hallgattak rájuk. Nagy különbség. A maguk érdeke, haszna szerint, a maguk igazolására ideologizálták meg az Írásokat. Gátlástalan vagyonosodásukat Isten áldásának tartották, hiszen Mózes ötödik könyvében meg van írva: „Ha megtartod és teljesíted a parancsokat, akkor áldást bocsát az Úr minden vállalkozásodra, bővelkedővé tesz téged” (5Móz 28,1–14). A farizeusok úgy tekintettek magukra, hogy ők jogosultak Istennek erre az áldására, és jussuk az áldással járó bővelkedés, hiszen még túl is teljesítik a parancsokat: „Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amiket szerzek” (Lk 18,12), hangzik az öntömjénező farizeusi imában. Ugyanakkor mások nyomorúságára, ínségére úgy tekintettek, hogy az meg nekik jár, mert az abból az átokból fakad, mely azokat sújtja, akik nem tartják meg az Úr parancsolatait és rendeleteit (5Móz 28,15–68). A farizeus öndicsérő imájában össze is hasonlítja magát ezekkel az átokverte nyomorultakkal: „Nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna” (Lk 18,11), akik megérdemlik a sorsukat. Ezen ideológia alapján menti fel magát a példabeszédbeli gazdag az alól, hogy a háza előtt fekvő nyomorult, magatehetetlen, kelésekkel borított kolduson segítsen. A magunk feje, érdeke szerint értelmezett Írás kártékony, elidegenítő ideológiává degradálódik.


Mózesre és a prófétákra akkor hallgatunk, ha Jézusra hallgatunk, aki azért jött, hogy egy vesszőcske se vesszék el a törvényből (Lk16,17), és hogy beteljesítse a törvényt és a prófétákat (Mt 5,17). A hegyi beszéd hallgatói megérezték, hogy Jézusnak hatalma van az Írás magyarázására és kiteljesítésére, nem úgy, minta farizeusoknak (Mt 7,28–29). A kérdés, hogy hogyan fogadjuk tanítását. Úgy-e, mint az emmauszi tanítványok, akiknek lángolt a szívük, amikor feltárta nekik az Írásokat (Lk 24,32), vagy úgy, mint a farizeusok. Ők hol esztelen haragra lobbannak tanításán, hol pedig gőgös gúnykacajjal fogadják azt (Lk 16,14). Így fogadták a vagyonról szóló tanítását, melyben Jézus feltárja, hogy az végső soron a barátságért van (Lk 16,9), és hogy az ember igazi gazdagsága Isten barátsága. Viszont nem lehetsz Isten barátja, ha a mammonnak, a pénznek is barátja akarsz lenni. Ez a tanítás annyira idegen a farizeusok biznisz-vallásosságától, hogy „kiveri náluk a biztosítékot”, és hatalmas hahotában törnek ki. Erre a nevetésre válaszul hangzik el a példabeszéd, melyből kiderül, hogy ki nevet a végén.

De másképp alakult volna a gazdag sorsa, ha Lázár segítségére siet, ha Lázár barátjává lesz! Ahogyan a példabeszédet mondó Jézus valamennyi kor valamennyi Lázárának barátja lett, olyannyira, hogy sorsközösséget vállalt velük. Így nyerte el a legnagyobb gazdagságot, Istennek, az Atyának barátságát. Utolsó kiáltásában vallott erről: „Éli atta – Istenem vagy te”(Zsolt 22,11; Mk 15,37).

„Hogyan éljek, én, ember, én?” Lázár barátjaként. Lázár neve – Isten segít(ett) – felszólítás és ígéret: Segíts Lázáron, s az Isten is megsegít!