Átadták a magyar szentek és boldogok emlékművét Kaposfüreden
Varga László kaposvári megyéspüspök október 6-án megáldotta a magyar szentek és boldogok emlékművét a kaposfüredi Szent Őrangyalok-templom kertjében.
Varga László kaposvári megyéspüspök október 6-án megáldotta a magyar szentek és boldogok emlékművét a kaposfüredi Szent Őrangyalok-templom kertjében.
A Görögkatolikus Metropólia által fenntartott Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat mostantól egy koraifejlesztő-központ révén támogatja a Hajdú-Bihar megyében, illetve az észak-alföldi régióban élő gyermekek fejlesztését, gyógyítását. A Szent Lukács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központot október 8-án adták át és áldották meg Debrecenben.
A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium tanulmányi programja keretében Csépányné Szabolcsik Erika és Székely János megyéspüspök tartott előadást az intézmény diákjainak október 4-én.
Templombúcsút ünnepeltek a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban október 8-án. Az ünnepi szentmise szónoka és főcelebránsa Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát volt. A szertartáson Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és a társszékesegyház papjai koncelebráltak.
A Magyar Szemle kiadásában megjelent tanulmánykötet írója a magyar literatúra három, világirodalmi rangú alakjának – Kodolányi Jánosnak, Márai Sándornak és Szabó Lőrincnek – a munkásságával és életútjával foglalkozik, elsősorban a két világháború és az azt követő néhány esztendő tükrében.
Veres András győri megyéspüspök szentmisét mutatott be Boldog Apor Vilmos vértanú püspök tiszteletére a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban október 7-én, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepének előestéjén. A szertartás a székesegyházban induló katekézissorozat első alkalma is volt.