Szálinger Balázs az alkotás műhelytitkairól

Oktalanságnak tűnhet költőt faggatni, hiszen úgyis mindent elmond magáról: az igazi, az őszinte poéta „nyitott könyv”. Szálinger Balázs legutóbbi kötete, a 2012-ben megjelent Köztársaság sajátos triptichon, három műnem, a líra, a dráma és az epika eszközeivel elmondott, beszélgetésre sarkalló vallomás. A színmű pedig most önállósodik, az alkalomra megigazított darabot a napokban mutatja be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata…

– Az első, ami ötletként megvolt a könyvből, az évek óta tervezett dráma és témája, az ifjú Julius Caesar „célegyenesbe fordulását” megelőző kalózrabságos története. Jó lehetőségnek éreztem, hogy összehasonlítsak egy jogilag igen, de valójában nem működő államot, a késői római köztársaságot, illetve egy kívülről zűrzavarosnak tűnő, de a maga rendje szerint mégiscsak életképes kalózállamot, melyben megjelenik ez a fiatalember, aki valamit tanul vagy eltanul belőle. 2010-ben majdnem egy teljes évet Kolozsváron töltöttem, ahová már úgy mentem, hogy vittem magammal a római történelemmel foglalkozó könyveket, gondolván, hogy a drámát ott fogom megírni. Végül ez készült el később. Megkaptam az Örkény István-ösztöndíjat, ami határidőt szabott; a határidő pedig gyönyörű múzsa. Versek is gyűltek közben, már három éve nem jelent meg kötetem; aztán a drámaírás is hozott egy csomó új gondolatot, amelyekből ugyancsak születtek költemények. Végül a Magvetővel kitaláltuk, hogy Köztársaság címen jelenjen meg az elmúlt időszak termése, a líra a dráma és az epika egy kötetbe szerkesztve.

Száz éve született Robert Capa

„Mondd, te nem félsz?” – kérdeztem egy alkalommal Gárdi Balázs World Press-díjas fotóriportertől néhány évvel ezelőtt. Ő ma is rendszeresen tudósít a világ háborús övezeteiből. Afganisztánban készült sorozata 2007-ben két első díjat is nyert. „Amikor az ember veszélyes helyeken fényképez, elkapja a szenvedély, és nem nagyon törődik a félelemmel” – válaszolta kérdésemre.

Robert Capa, minden idők egyik legnagyobb hatású haditudósítója száz éve született. Rövid élete során öt csatatéren fotózott: a spanyol polgárháborúban, a japánok kínai inváziójakor, a II. világháborúban, az első arab–izraeli háborúban és Indokínában. Ott volt Észak-Afrikában, 1944-ben Normandiában és Párizs felszabadításakor is.

A matematikus Szőkefalvi-Nagy Gyula (1887–1953) és a fizikus Morvay Ferenc (1886–1980) a kolozsvári egyetemen ismerkedett meg egymással. Mindketten matematika–fizika szakon végeztek, Szőkefalvi-Nagy 1909-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet és doktorált is, Morvay pedig ugyanebben az évben fejezte be tanulmányait, de csak egy esztendővel később kapta meg a tanári oklevelet.

A képeslapon két postabélyegző is látható. Az egyiket feladáskor nyomták rá: Debreczen 909 SEP 20, a másikat érkezéskor: Privigye 909 SEP 21. A lap a debreceni piarista gimnáziumot ábrázolja, amelynek épületét 1903. szeptember 3-án avatták fel. Ekkoriban lett az iskola minisztériumi engedéllyel nyolcosztályos főgimnázium. Az intézmény ma Szent József Gimnázium néven működik – ugyanabban az épületben, a Szent Anna-székesegyház mellett, a Szent Anna utcában. Morvay Ferenc 1909 szeptemberétől tanított itt 1913-ig, majd 1914 és 1916 között.

Caravaggiótól Canalettóig

„…Caravaggio valami mást, többet is adott: az emberi ösztönöket ismerő szemlélő jellemrajzát, a reális látást, az elesettek ábrázolásának tökéletességét, a biblikus s ugyanakkor emberi tragédiák eddig nem ismert plasztikus életképeit. Nem érte el a negyvenedik esztendőt, azt az emberi kort, amikor művészete kiterebélyesedett volna. Emberi mivoltában nem lehet a legnagyobbakhoz mérni, de művészetében (talán tragikus sorsában is) ott áll két nevezetes évszázad fordulóján, mint magányos óriás, akinek nem oldja fel talányát más, hacsak nem a festői szenvedély mindörökre megmaradó őszintesége” – írja Passuth László a Medúzafej utószavában.

Műteremben

Repkénnyel dúsan benőtt, ódon kúria hívja fel magára a figyelmet Bárdibükkben. Goszthony Mária festő- és keramikusművész élt és alkotott itt egykoron. Abuja növényzet elvarázsolt birodalmat sejtet, az érő fügefa mediterrán emlékeket idéz Olaszországból, ahol fiatalabb korában többször megfordult a ház úrnője. Az itáliai és a magyar táj, a reneszánsz motívumkincs gyakran megjelent képein, mint ahogy portrékkal, állat- és növényfigurákkal, szentekkel és puttókkal is szívesen díszítette kerámiáit. Úgy rendelkezett, hogy házát és műtermét halála után is használják a művészek, így az épület 1984-ben a magyar államra szállt, s az üvegművészek „Mekkája” lett. Egy-egy nemzetközi szimpózium idején élő „glassikusok” látogatnak ide, hogy az udvaron lévő hutákból kikerülő, tetszetős használati és dísztárgyakkal igazolják: a rideg-hideg üveg hangulatvarázsló; képes melegséget csenni a lakásbelsőkbe. A kilencvenhat évesen elhunyt alkotó szellemi örökségét a nevével fémjelzett Nemzetközi Üveg Alkotótelep és Szimpozion Alapítvány őrzi és ápolja.