A pápaválasztó konklávék lefolyásáról hivatalosan soha nem hoznak nyilvánosságra részleteket, de általában előbb-utóbb kiszivárognak érdekes adatok. Nem is baj, hiszen ezek nem csupán a kíváncsiságunkat csillapíthatják, inkább azt mutatják, milyen módon érvényesül a Szentlélek szándéka a felelős testület szavazatain keresztül. Az ilyen értesüléseket természetesen nem szokták megerősíteni, de megcáfolni sem.

Most elsőként Elisabetta Pique argentin újságírónő közölt adatokat a konklávéval kapcsolatban Ferenc, élet és forradalom címmel megjelent pápaéletrajzában. Az újságírónő állítása szerint tíz éve személyesen ismeri Jorge Bergogliót, és igen jó kapcsolatai vannak vezető argentin egyházi körökkel.

A hét ferences vértanú boldoggáavatási peranyagát Kálmán Peregrin viceposztulátor november 18-án átadta Rómában a Szenttéavatási Kongregációnak.

A tizenhatezer oldalnyi dokumentumot és az egyházmegyei szakasz lezárását igazoló, Erdő Péter bíboros kézjegyével ellátott iratot a szintén ferences Luis Martin Rodriguez helyettes posztulátor generális és Giacomo Pappalardo, a kongregáció irodavezetője vette át. Az eseményen jelen volt Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora is.

Magyarország Szentszék melletti nagykövetsége és a Pápai Magyar Intézet szervezésében mutatták be a Római Magyar Akadémián azt a kisjátékfilmet, amelyet a szalézi család tagjainak közreműködésével Dér András rendezett Isten szolgája, Sándor István szalézi vértanú címmel.

Labancz Zsolt piarista tartományfőnök az egyházi iskoláról Az egyházi iskola értékeiről, az oda járó fiatalok sokféleségéről, a nevelői lelkiségről is tanácskoztak az Iskola a határon című pedagógiai konferencián, Szegeden. Az előadók közt ott volt Labancz Zsolt piarista tartományfőnök és Máté-Tóth András valláskutató is. A szerzetes élete összekapcsolható a nevelés világával, hiszen a nevelői hivatás az Istennel való találkozás útja lehet – fogalmazott Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, aki A nevelői spiritualitás címmel tartott előadást a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban nemrég megrendezett pedagógiai konferencián.

A piarista iskolák evangelizációs útkeresése

A rendszerváltás után a ránk szakadt szabad vallásgyakorlás örömében és hevében sokan azt hitték, hogy az egyházi iskolák ott folytathatják munkájukat, ahol az 1948-ban abbamaradt. Ez a vélekedés bizonyos tekintetben igaznak is bizonyult, ugyanakkor az iskolafenntartók, a pedagógusok és a szülők számára is egyre világosabbá vált, hogy negyvenévnyi ateizmust nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az egyházi oktatási intézmények újraindulása óta eltelt már több mint húsz év. Ez alatt az idő alatt az is egyértelművé vált, hogy nemcsak a „hiányzó” negyven esztendő jelent kihívást, hanem a kilencvenes évek óta felgyorsult szekularizáció is. Az utóbbi két évtizedben a kommunizmus alatt is működő egyházi gimnáziumoknak is szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy a diákok nagy része hitüket nem gyakorló családokból érkezik. A szülők az atyáktól és nővérektől, vagy egyszerűen egy jó nevű egyházi gimnáziumtól várják, hogy gyermekük a tudáson kívül valami „mást” is kapjon.