Bátorító kézfogás

Ötvenéves a Bárka – közösség az értelmi sérült emberekért

 

A Bárka (Magyarországon is jelen lévő) közösségeiben egészségesek és betegek élnek együtt: befogadják és segítik az értelmi sérült embereket mindennapjaikban. Jean Vanier ötven évvel ezelőtt alapította a közösséget egy Trosly-Breuil nevű francia kisvárosban. Az alapító tavaly volt nyolcvanöt éves, ebből az alkalomból készített vele interjút a francia Panorama magazin.

 

Jean Vanier: Meg kell tanulnunk szeretni, s ez nem könnyű

 

Az értelmi sérült embereket befogadó Bárka közösség alapító vezetője nyolcvanötödik életévén túl már nem utazik: lelkigyakorlatokat vezet. A francia Panorama magazinnak nyilatkozva elmondta: különleges kegyelemnek tartja, hogy világi hívőként milyen sokféle embernek adhat tanítást. Hét-nyolc fős csoportokat fogadnak. A cél nem az, hogy az igazságot keressék, hanem hogy mindenki elmondhassa, ami benne van. Az utolsó előtti napon megmossák egymás lábát. Különlegesen szép gesztus ez: „Olyan gesztus, amely a gyengeség előtt hódol… Amikor megérintettem a fogyatékosokat, akkor tudtam megmutatni nekik, hogy milyen értékesek. A test Isten temploma!” – hangsúlyozta.

 

A Bárkában az emberek megtanulnak gyengédnek lenni. Bátorságot merítenek ahhoz, hogy megérintsék a másik kezét, átkarolják a vállát. „Meg vagyok győződve arról, hogy a gyengédség az evangelizáció egyik formája. Még ha első látásra nem is látszik különlegesen hatékonynak, hiszen egyszerre csak egy ember kezét tudjuk megfogni.”

A testvériség a béke alapja és útja

Ferenc pápa üzenete a 2014-es béke világnapra

 

„A béke világnapjára írt első üzenetemben örömben és reménységben bővelkedő életet kívánok mindenkinek, az embereknek és a népeknek is. Minden férfi és nő szívében ott lakozik ugyanis a teljes élet vágya.

 

Ehhez hozzátartozik a testvériség iránti visszafojthatatlan vágyódás, mely a másokkal való közösség felé visz minket, hogy ne ellenségnek vagy versenytársnak tekintsük a többieket, hanem testvéreinknek, akiket elfogadunk és magunkhoz ölelünk.” Ferenc pápa ezekkel a szavakkal kezdi péteri szolgálatának első béke világnapi üzenetét.

Magyar közösség Sydney-ben

Saját környezetünkben is ismerünk olyanokat, akik hosszabb-rövidebb időre a külföldi munkát, tanulást választják. Nincs egyszerű dolga az embernek, ha magyar, pláne ha katolikus közösséget szeretne találni egy hazájától távoli országban. Üdítő példa a Sydney-ben működő magyar katolikus közösség, melyet Lédeczi Dénes váci egyházmegyés pap vezet. Dénes atya, akit 1999-ben szenteltek pappá Vácon, kilencévi tiszazugi és kétévi pilisi plébánosi szolgálat után most Sydney-ben végez missziós szolgálatot, a kint élő magyarok körében.

 

Kik keresik fel a Sydney-ben működő magyar katolikus közösséget?

 

– Azok, akik Magyarországon is gyakorló katolikusok voltak, vagy akik kapcsolatot keresnek Ausztráliában élő más magyarokkal. Ők megtalálnak engem vagy a közösséget. Gyakran tájékozódási pontot is jelentünk számukra. Egy beszélgetés vagy egy közös ebéd is sokat számít.

 

Évente negyven-ötven, Ausztráliába újonnan érkező magyarral alakul ki rendszeres kapcsolatom. Gyakran keresnek meg olyanok is, akik szeretnének Ausztráliában dolgozni, s arra kíváncsiak, tudok-e nekik segíteni, érdemes- e kivándorolni. Azt szoktam mondani, hogy ha lehet, először csak a férfi jöjjön ki, állja meg a helyét, s ha ez sikerül, akkor hozza ki a családját is.

Lépéspróbák Isten oltalmában

Értelmi sérült emberek a hit útjáról

 

Félszeg cigány lányt faggatnak, mit jelent neki az istenhit. Felderült arccal, átszellemült örömmel mondja: mióta megtért, más ember lett. Érzi, hogy az Úr jó irányba tereli, szinte a fülébe súgja, hogy segítsen másokon. Állítja, a hit jelenti számára az igazi boldogságot. Az ébenfekete hajú, nagy szemű lány pszichiátriai beteg. Otthonlakó, jóllehet, néhány éve még az utak melletti pihenőkben tűnt fel. Nemcsak télen, nyáron is tűsarkú csizmát viselt, s nem a távolsági autóbuszra várt…

 

Akkoriban így gondoskodott a megélhetéséről, mára azonban Isten szeretete felé irányul a vágya. Imádkozik, verset olvas, s maga is beszél arról, hogy jó az Úrral. Az otthonban rendre megforduló plébános is abban erősíti: van értelme a létnek, adjon hálát, hogy nem kallódott el, hogy minden napra jut meleg étel, s örüljön, hogy nem magányosan, bűnben élve tengődik.

Gondolatmetszetek

A benső időben a tartam az időkeretet kitöltő. Az a hang, amely bármikor megszólalhat. Mennyi lehetne a lélek-gazdagság, ha egyszer úgy figyelne rá az ember, hogy új meg új dallam születhessék.

 

Idő-meditációk, képmetszetek, látható és láthatatlan elszakíthatatlan kötelékében isten képiségünk biztosítja, hogy a dallam megmaradjon.

 

„Új esztendőben, új szívekkel” – mondja a népének, s ezzel a tartalmát jelzi a következő esztendő lehetőségének. Persze más a valóság képlete, az „új szív” bibliai (prófétai) kínálata még a fogalmában is nehezebb: elszakad egymástól a megélt világ és a belső, mintha már nem lenne értelme a transzcendens vonatkozásoknak. Önzés ma a privát érdem, jutalomként csak a materiális jöhet szóba. Kevesebben tudnak manapság nyugodtan aludni.

Szentek és virágok

A népnyelv szívesen rokonított egy számára kedves virágot az általa imádott szent emberrel. A Biblia is sok növényt említ, amelyek valamilyen módon egy-egy apostolhoz vagy más szenthez kapcsolódnak. A karácsonyi ünnepkörben járjuk körül a botanikának ezt a szegletét!

 

Kezdjük az Istennel. Ismerünk istenfát (az ürömcserjét nevezik így), istenítéletbabot- és fát, meg istenvirágot. Ez utóbbit bálványvirágként is említik.

Számvetés

Kislányom születése óta, nyolc éve írok újra naplót. Karácsonykor vagy az év utolsó napján végiggondolom, mi történt az elmúlt évben, mi változott körülöttem, s mi bennem. A számvetés idején sok minden eszembe jut, és végiglapozva egész éves feljegyzéseimet, furcsa-szép pillanatok tárulnak elém. Előfordult már, hogy utólag vált világossá, miért is történhetett valami éppen úgy és éppen akkor, ahogyan és amikor. Utólag, néhány hónap távlatából sok mindent másként látok, s igyekszem a múlt történéseit és tapasztalatait beépíteni a jelenbe. Naplójegyzeteim időjárásról, hangulatokról, olvasmányélményekről egyaránt szólnak, s több olyan, másoktól vett gondolatot is tartalmaznak, amelyek a nehezebb életszakaszokban erőt adtak és adnak.

 

2013. január 7. „A hit alapfeltétele a csodáknak” – írja a mai evangéliumhoz (Mt 4,12–17; 23–25) fűzött elmélkedésében Horváth István Sándor zalalövői plébános. „Jézus személye mindenkit megérint. Tanítását mindenki hallhatja, és az isteni irgalmasságot megjelenítő csodáit mindenki láthatja. Mindenki döntés előtt áll. Nekem is döntést kell hoznom. Ellene vagy mellette.”

Vedd ki a kezed a szádból!

Felkészülő

 

– sziszegi egy feszült anyuka csinosan felöltöztetett leánykájának az első sorból. A kicsi izgatottan sorakozik a többiekkel, mindjárt bevonul a fényes színpadra, hogy előadja a megtanult karácsonyi versikét – és közben öntudatlanul tövig rágja a körmét apró ujjacskáin. A sziszegésre persze az egész első sor odafordul, és még éppen látják, ahogy a kislány zavartan elkapja a kezét a szájától…

 

Az ünnepi közegben még feszítőbbek az apróságok „rossz szokásai”, de a hétköznapokban sem kevesebb szégyenkezéssel vagy bosszúsággal éljük meg ezeket. Ne rágd a körmöd! Ne köhécselj már! Miért köszörülöd folyton a torkod? Ne szopd az ujjad! – szólunk rá minduntalan az óvodás-kisiskolás merengőkre, akik – ha épp nem koncentrálnak, hogy a kedvünkért ne tegyék – bizony gyakran adják át magukat valamelyik „rossz szokásnak” a sok közül. De valóban leszoktatást igénylő jelenségekről van szó? Tényleg az állandó figyelmeztetés, a rászólással érvényre juttatott tréning a megfelelő módszer a megszüntetésükre?

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.