Magyar közösség Sydney-ben

Hogyan jött létre a közösség?

 

– Az első és második világháború után, illetve 1956-ot követően nagyszámú magyar vándorolt ki Ausztráliába. A később érkezőkkel már pap is jött. Hozzá – Forró Ferenc jezsuita páterhez – kötődik a magyar katolikus közösség megalakulása Sydney-ben. Kezdetben szerzetes papok vezették a magyar közösséget – domonkosok és jezsuiták. A szerzetesek feladatait később, a kilencvenes évek elején egyházmegyés papok vették át: Szakony Ferenc, Bakos István. 2010-re viszont már nem volt, aki vállalja a szolgálatot. Egy hónapot töltöttem Melbourneben, akkor hallottam, hogy nincs papja a magyar közösségnek. Ezért úgy döntöttem, hogy pilisi szolgálatomat hátrahagyva jelentkezem Cserháti püspök úrnál erre a feladatra.

 

Sydney több kisebb egyházmegyére van osztva, érseksége mellett több püspökség is létesült. Engem a parramattai püspökség szponzorált, így kerülhettem a magyarokhoz. Plébániánkon négy pap él: két ausztrállal és egy ghánaival lakom Blacktownban, Sydney nyugati részén, mely a fő munkaterületem is. Két helyen teljesítek angol nyelvű szolgálatot, és öt helyen misézek magyarul: vasárnaponként a Szent Erzsébet Otthon templomában, kéthavonta a fővárosban, havonta a Sydney-ben található Mindszenty-házban és Strathfieldben, nagy ünnepeken pedig Wollongongban is.


Milyen missziója van a magyar közösségnek?

 

– A nyelv ápolása áll az első helyen. Fontos, hogy a magyar nyelvet minél többen elsajátítsák, illetve ne felejtsék el. A magyar kultúra szolgálata is a missziónk része, magyar nyelvű imádságokat mondunk, magyar Szentírást olvasunk. Sydney nagy kiterjedésű város, a két legtávolabbi pontja közötti távolság nagyjából száz kilométer, így van, akinek akár hatvan kilométert is meg kell tennie, hogy eljusson a magyar nyelvű misére. Ez komoly áldozatvállalást jelent. Sydney-ben negyvenötezer magyar él. Egy részükkel együtt tartjuk meg a nemzeti ünnepeinket.

 

A Mindszenty Otthonban működik a karitászunk, melynek önkéntesei felkeresik az egyedül élő, különböző problémákkal küzdő, idősebb magyarokat. Ebbe a munkába a jövőben szeretnék még több embert bevonni.

 

(A közösség életébe a www. hungariancathnsw.org oldalon lehet bepillantást nyerni.)

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .