Elhunyt Tóth Sándor költő, újságíró
Súlyos, gyors lefolyású betegség következtében 2019. szeptember 11-én meghalt Tóth Sándor, az Új Ember katolikus hetilap korábbi munkatársa, a Magyar Katolikus Rádió egyik alapítója. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott, halála előtt két nappal a rádióstúdióban lett rosszul, onnan vitte kórházba a mentő.
Miért jó Mária nevét hívni segítségül?
XVI. Benedek pápa 2007-ben a heiligenkreuzi (Ausztria), ciszterci monostorban Clairvaux-i Szent Bernátot idézte, aki egy homíliájában felsorolta, milyen jótékony hatásai vannak, ha Márián át közelítünk Jézushoz.
Görögkatolikus lelkiség
Az isteni igazságosság
2019.09.22.
E heti lapszámunkban többek közt interjút olvashatnak Erdő Péter bíboros, prímással a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről, Cserháti Ferenc püspökkel a Szent István-bazilikában először megrendezésre kerülő Nemzetek miséjéről, valamint olvashatnak a Portugáliában egykor megtörtént eucharisztikus csodáról is.
Demográfiai kihívások – a család szerepe
Kétnapos nemzetközi demográfiai konferencia kezdődött szeptember 5-én Budapesten, a Várkert Bazárban. A III. Budapesti Demográfiai Csúcson beszédet mondott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek is. A bíboros beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.