Teremtésvédelem

Eljött a tizenkettedik nap, vízkereszt a „karácsonyi tizenketted” zárónapja. Ünnepek után, az új év elején, kicsit talán fáradtan, de megtelve mindazzal a jósággal és szeretettel, amit egymástól kaptunk, érdemes átgondolnunk, mi is történt az elmúlt napokban.

A sok-sok ajándék már rég gazdára talált. A boltok már újra nyitva állnak, vevőre várva. Advent idején sokszor hallhattuk, olvashattuk: „vásároljon tudatosan”, a „karácsony nem a drága ajándékokról szól”, „adjon szeretetet és élményt, ne csak csillogó kacatot”!

Az új evangelizáció útjai

Az első magyarországi Pál-kurzusra úgy mentem el 1996 márciusában, hogy addigra már eldőlt: egész életemet az evangélium hirdetésének akarom szentelni. Méghozzá családosként, mert erre is hivatást kaptam. Polgári foglalkozásomat hátrahagyva munkatársa lettem egy missziós könyvkiadó alapítványnak, amely a kilencvenes évek közepén csődközeli állapotba került. Másik területünkön, a személyes evangelizáció terén sem voltunk eredményesek, és helyzetünk családként is ellehetetlenülni látszott. A Pál-kurzuson szerzett tapasztalatunk viszont megnyitotta előttünk a jövőt. Megértettük, hogy Jézus Krisztust, a Megváltót kell hirdetnünk, mindenben a Szentlélek segítségére hagyatkozva, szeretetben egybeforrott közösségként, amely nyitott az új megtérők befogadására is.

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

 A II. vatikáni zsinat XII. Piusz gyönyörű képét használja a lelkiismeret meghatározására: „A lelkiismeret az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében” (GS 16). A lelkiismeret mint szentély több szempontból is zseniális kép az etika számára:

 – A szentély állandó kapcsolatot jelent Istennel. A katolikus teológia szerint az ember nem egy világba vetett és magára hagyott létező, hanem maradandó kapcsolatban áll eredetével és céljával. A lelkiismeret az a „köldökzsinór”, amely összeköti Teremtőjével, hiszen a természetes erkölcsi törvény a szívébe van írva. Másrészt a lelkiismeret a jelenében és a jövő felé való meghívottságában is érzi Isten jelenlétét. Földi világunkban a szentély jelenti Istennek ezt az állandó velünk létét.

Az új év gazdasági kilátásai itthon és a nagyvilágban

A világ gazdasága 2014-ben mai ismereteink szerint tovább fog bővülni. A legtöbb nemzetközi szervezet 3,5 százalékot meghaladó, vagyis a megelőző évtizednél némileg lassabb, de érezhető növekedést vár a világ egészében. Ez nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is fontos. Az országok többsége – köztük a kis, nyitott gazdaságú Magyarország – számára a világpiac bővülése a fejlődés alapja, mert csak bővülő kereslet mellett tudunk növekedni, több embernek munkát adni. A Föld lakosságából még ma is több mint nyolcszázötvenmillió fő, vagyis az Európai Unió lakosságának másfélszerese él napi egy dollárnál – mintegy kétszáztíz forintnál – kevesebből. Mindnyájunk számára kézzelfogható, hogy ez milyen kevés, még akkor is, ha a szegény országokban nem szokás mindent a boltban venni, és az időseket, a betegeket és a gyermekeket is legfőképp az asszonyok látják el a családokon belül. Folytatódik tehát egy kedvező irányzat: megvalósulóban van az ENSZ 2000. évi célkitűzése, amely 2015-ig a világszegénység megfelezését írta elő, hisz a mélyszegénységben élők száma akkor másfél milliárd volt. Nem feledkezhetünk el ugyanakkor arról, hogy a másik közkeletű mércén, a Világbank 2,15 dollár – mintegy négyszázötven forint – napi mutatóján mérve még mindig két és fél milliárd embertársunk szegény. Vagyis: sok még a teendő, a növekedés leállításának – jó szándékú környezetvédő barátaink által szorgalmazott – követelése irreális és erkölcsileg sem vállalható.

Balás Béla megyés püspök gondolatai a szimbólumokról és a néplélekről

Kedves a szemnek s a léleknek is, hogy templomainkban a vatikáni zászló mellett a magyar trikolór is helyet kapott. Sok helyütt a régi egyházközségi, körmeneti vagy a jubileumi évre emlékeztető zászlókat is közszemlére teszik, de az sem ritka, hogy a történelmi idők egy-egy patinás szimbóluma is díszíti a megszentelt falakat. Akadnak azonban olyanok, akiket nem tölt el örömmel, ha nemzeti jelképünkkel templomi környezetben találkoznak. A közelmúltban például egy kétlaki életet élő üzletember fordult Balás Béla kaposvári megyés püspökhöz, hogy kifejezze rosszallását, mert szerinte nincs helye e szimbólumnak a magyar templomokban. A német nyelvű levél írója egyebek mellett arról számolt be a főpásztornak, hogy egész Nyugat- Európában nem találkozott még ezzel a gyakorlattal.

„Több mint húsz éve felváltva lakom Kaposváron és Bécsben. Ebből adódóan feltételezem, hogy a mindenkori viszonyokat egészen jól ismerem. Az elmúlt vasárnap Lambach apátsági templomában vettem részt a kilenc órai szentmisén. A nagy apátsági templom az utolsó helyig megtelt. Ebben az időpontban nem voltak turisták a templomban. Együtt ültek az őslakos helybéliek a Horvátországból, Szlovákiából, Fülöpszigetekről, Afrikából származó »új osztrákokkal«. Ausztria népességének huszonöt százaléka ugyanis bevándorló” – olvasható a levélben, amelynek írója megjegyzi azt is: „Ott senkinek sem jutna eszébe egy osztrák zászlót tenni az oltárra. Egy zászló nemzeti szimbólum, a »katolikus « pedig éppen a nemzeti ellentéte.”