Esélyek és veszélyek

A világ növekedésének súlypontja, mozdonya továbbra is az Egyesült Államok. Az amerikai gazdaság a világ legnagyobb tőkepiaca, ott születik a legtöbb újítás és szabadalom, onnan terjed el a legtöbb – életünket is könnyítő – alkalmazás, mint például az okostelefonok. Ugyanakkor az Egyesült Államok gazdasága több éve vastüdőn él. Miközben központi bankja, a FED a kamatrátát közel nulla szinten tartja, és havi nyolcvanötmilliárd(!) dollár értékben vásárol állampapírokat, maga az állam is költekezik. Az állami bevételek és kiadások közti arány eléri a GDP kilenc-tíz százalékát, ami háborús időket idéz. Ez azt jelenti, hogy a hiány az össztermék tíz százaléka, ami a bevételek közel egynegyedét teszi ki. Ilyen mértékű költekezés bizonyára nem folytatható vég nélkül. Márpedig az Obama-kormányzat semmi jelét nem adja annak, hogy visszafogottabb költségvetési politikával akadályozná a ma terheinek a jövő nemzedékre hárítását. Ekkor pedig mindig előfordulhat, hogy a piac bizalma meginog, ami jelentős visszaeséshez vezethet.

 

Európában vegyes a kép. Egyfelől egy sor ország – különösen a kisebbek és a periféria országok, mint Finnország, Dánia, Észtország és Lettország – igen jól teljesítenek, és közel egy évtizede javult a német és a lengyel gazdaság teljesítménye is. – Mindenekelőtt a Földközi-tenger menti országok, Franciaország és Csehország – gyengén teljesít, de Angliában és Írországban is elhúzódik a válságkezelés. Mindezek okán az Európai Unióban csak igen szerény, egy százalék körüli növekedés várható. Nem közömbös az sem, hogy a magyar gazdaság – főleg az energiaellátás – szempontjából meghatározó Oroszországi Föderáció gazdasága tartós lassulásnak indult. Immár a szokás szerint derűlátó kincstári előrejelzések is alig másfél százalékos növekedést várnak, azt is szinte kizárólag az olaj- és gáztermelés révén. Hasonlóképp gyengén teljesít a magyar gazdaság másik hagyományosan nagy felvevőpiaca, Olaszország is. Az elhúzódó kormányválság – nem utolsósorban a törvényhozás negyedét alkotó, Beppe Grillo komikus vezette Öt Csillag Mozgalom, mely mindenféle felelős kormányzati lépéstől elzárkózik – irreálissá teszi a túlterjeszkedett és igencsak rosszul működő olasz állam reformját.


A világgazdaság és a magyar gazdaság számára egyként fontos az ázsiai térség is. Itt a leglényegesebb újdonság a három és fél évtizeden át tartó kínai növekedési lufi kipukkadása. A népköztársaság gazdasága a korábbi, mesterséges túlfűtöttség állapotából a tartós lassulás és a kiigazítás időszakába került. Emellett sokasodnak a környezeti és a társadalmi feszültségek, veszteségekkel küzd a kínai bankszektor, amint azt bármely hazai részvénybefektető is megtapasztalhatta. Nagy kérdés, hogy a gazdaságpolitika legutóbb meghirdetett kiigazítása – a fogyasztás előtérbe helyezése és a pénzügyi konszolidáció – nem jön-e túl későn, és elégséges mértékű lesz-e.

 

Japán gazdaságában újabb költekező kurzus indult el, annak ellenére, hogy az ország adóssága a teljes nemzeti termék kétszáznegyven százalékára rúg, vagyis a magyar megfelelő mutató háromszorosa. Két évtizedes szárnyalása után az indiai gazdaság is lassulóban van, mert a szerkezeti reformok bizony évekkel ezelőtt elakadtak. Az elmondottak miatt Ázsia aligha képes önálló növekedési motorrá válni, vagyis átvenni a szerepet az Egyesült Államoktól.

 

2014 nagy kérdése tehát az, hogy a döntéshozók visszatérnek-e a felelős politika útjára. Képesek-e arra, hogy óvatos, de határozott módon azt üzenjék a piaci szereplőknek: tudják, hogy semmilyen kerti mulatság nem tart örökké. Vagyis be kell fejezniük a felelőtlen költekezés időszakát, és ezzel teret adniuk a magángazdaság szereplőinek. Ha ezek a jelek megérkeznek, a világban van annyi megtakarítás, ami a növekedés finanszírozását biztosítja, szolid és ellenőrzött módon. Ha a kormányzatok azzal foglalkoznak, amivel a piac nem tud és nem hivatott – az oktatástól a közrend biztosításán át a korrupció felszámolásáig –, akkor létrejönnek a további fejlődés feltételei. Ha ellenben rendre a könnyebb utat választják, és úgy vélik, hogy a szabályozás hiányát, a rosszul működő, finanszírozhatatlan szerkezetek – köztük államapparátusok és a velük összefonódott cégek – működését pusztán pénzkibocsátással meg lehet oldani, azzal maguk idézik elő a veszélyt. Konkrétan: a pénzpiacról kiinduló bizalmi válságot, ami a reálszférát – vagyis a termelő és foglalkoztató cégeket és háztartásokat – károsítja.

 

Jelenleg nem látható olyan jel, amely a nyílt válság visszatérését elkerülhetetlenné tenné. Arra azonban szükség van, hogy e veszélyt éppúgy szem előtt tartsuk, mint mondjuk a betörését. Ha látványosan nyitva hagyjuk az ajtónkat, kihívjuk magunk ellen a sorsot. Más szóval: szükség van a megfontolt, felelős politikára. Nem utolsósorban azért, mert ennek révén tehetünk egy újabb – kicsi, de határozott – lépést a szegénység botrányának felszámolása felé. Hiszen a szegénység – aki nem csukott szemmel jár, látja – jelen van a jobb módú európai országokban, így Magyarországon is.

A szerző, az MTA rendes tagja,
egyetemi tanár