A lelkiismeret mint szentély

– A szentélyben, az oltárnál a pap egészen Krisztus elé áll. A szentély-lelkiismeret az a hely, ahol mindenki egészen Krisztus elé áll, Klaus Demmer szerint az a „kitüntetett hermeneutikus hely, ahol az öntudat és az istentudat elválaszthatatlanul összekapcsolódik”, azaz a pszichológiai és a teológiai lelkiismeret összeér. A lelkiismeretben az istenkérdés páratlan elevenséggel vetődik fel, itt már nincs kibúvó, nem lehet semlegesnek maradni. Meg kell születnie egy alapdöntésnek: Isten igénye szerint él az ember, vagy sem. Ám ez fordítva is igaz: akik lelkiismeretük feltétlen jóra hívó hangját követik, azok megtalálhatják Istent (anonim keresztények), s így üdvözülhetnek, mert Krisztus belső tanító is akar lenni. A történelemben talán nem jut el mindenkihez személyesen egy jó pap, egy misszionárius, az egyház, de lelkiismeretében mindenki Krisztus elé állíttatik.

 – Isten és igazibb önmagunk, igazabb életvezetésünk választása a lelkiismeretben összeér: a legmélyebben Istent a lelkiismeretünkben választjuk, az életünket is alapvetően ott építjük fel. Ám az is igaz, hogy Istent legelőször a lelkiismeretünkben vétjük el, ezért az életünket is alapvetően ott hibázzuk el. A többi tett már csak következmény. Ezért fontos imádkozni a helyes lelkiismeretért. Ezért megyünk be a hét első napján a szentélybe, lelkiismeretünkbe, s azután kezdjük el a hetet.


– A szentély az a hely, ahol a pap egyedül van Istennel. A lelkiismeret az a hely, ahol az ember egyedül van Istennel, más oda nem lát be. Egyedül Isten látja lelkiismeretünket, ezért a végső ítélet az övé. Senki lelkiismeretét nem ítélhetjük meg, legfeljebb csak vélelmünk lehet felőle. A tetteket persze megítéljük, erénynek vagy bűnnek nevezzük, de a lelkiismeret bensősége Istennek van fenntartva.

 – A szentély mutatja a forrást és a célt: ebben a dimenzióban derül ki, hogy az erkölcsös élet célja nem az erkölcsös élet, hanem az üdvösség. Nem a normák megtartása, hanem az életszentség, nem a törvények teljesítése, hanem a Krisztussal való egyesülés. A szentély a mennyek országát jelenti, ahová a lelkiismeretes ember tart.

A szentély csodaszép kép a lelkiismeretre. Talán nem is volna szabad másként beszélni róla. Elegendő bevinni a gyermekeinket, tanítványainkat egy görögkatolikus templomba, megmutatni az ikonosztázt és mögötte a szentélyt, ahol nincs járkálás, virágdíszítés, porszívózás. Ahol nem lehet jelen más, csak a pap és Isten. Talán a római katolikus vallásban is jobban kellene őrizni az oltár érintetlenségét, a szentély méltóságát. Úgy a lelkiismeret tanát is könnyebb lenne szemléltetni.