A kurzusról óriási lelkesedéssel tértünk vissza Budapestre, ahol éppen engem kértek fel a városmajori kistemplomban már régóta működő nyitott imaösszejövetel vezetésére. Világos volt, hogy ez mostantól evangelizációs találkozó lesz. Egészen kicsi, de nagyon motivált öt-hat fős magcsoporttal kezdtük, amelynek tagjai majdnem mind megjárták a Pál-kurzust. Keddi összejöveteleink kezdete előtt minden alkalommal intenzív imádságban töltöttünk egy órát a Szentlélek kiáradásáért könyörögve. Aztán gyorsan berendeztük a termet, és szélesre tártuk az ajtót. Minden érkezőt úgy fogadtunk, mint akit személyesen Jézus küldött hozzánk. Egy rövid buzdítás után egyórás dicsőítés következett. Bár zenénk minősége eleinte elég gyenge volt (a hangszórókból áradó hangerő pedig a kelleténél nagyobb), közös éneklésünk mégis telve volt hittel és szomjúsággal, mert az élő Istennel akartunk találkozni. Sok embert éppen a dicsőítésben megjelenő isteni jelenlét ragadott meg. Az éneklés után általában egy tanúságtételt hallgattunk meg. Rendkívüli meggyőző erővel bír, amikor egy hétköznapi ember, egy laikus őszintén megosztja Isten szeretetéről szóló tapasztalatait. Ezután következett az alapvető evangélium, a kérügma hirdetése, amit általában én végeztem. A missziós beszédet gyakran interaktív részekkel, kreatív illusztrációkkal tettük változatosabbá. A beszéd végén mindig felajánlottam a lehetőséget mindazok számára, akik erre késznek érezték magukat, hogy megvallják Jézus Krisztusba vetett hitüket. Tudtuk, hogy minden estének ez a pillanat, a megtérésre hívás lesz a legnehezebb pontja, a gyakorlat viszont megmutatta, hogy valójában a legáldottabb pillanata volt! Az emberek ugyanis jöttek. Öten, tízen, tizenöten mindig előrejöttek, hogy közösen elmondják a megtérők imáját, Isten és az egész templom színe előtt.
Individualista gondolkodással átitatott korunkban már a keresztények is elhiszik, hogy a hit magánügy. A valóságban azonban a legszemélyesebb közügy. A Szentírás alapvető tanúságtétele szerint ugyanis a hit hallásból fakad, abból, hogy Krisztus igéjét hirdetik (vö. Róm 10,17). „Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz” (Róm 10,9–10). Jézus azt is kiemeli, hogy ennek a megvallásnak „az emberek előtt” kell történnie (Mt 10,32).
Láttuk, hogy nagyon sokan igénylik, hogy végre világos döntési helyzetbe kerülhessenek. Ha megértik e döntés tétjét, sokan végre akarják hajtani a megtérés („megfordulás”) száznyolcvan fokos fordulatát Isten felé, feladva addigi Isten nélküli életformájukat. A megtérők legalább felének semmiféle vallásos előképzettsége nem volt. Jött disc-jockey és vállalkozó, ezoterikus tanokban járatos színész és hajléktalan alkoholista, aki napi tizenkét literes borfogyasztásról Jézus segítségével egy hét leforgása alatt állt le nullára. Jöttek aztán szép számmal katolikusok is, akik többnyire bérmálkozás után koptak ki az egyházból, s most, a világban megmártózva, csalódások után kezdték újra keresni Istent.
1996 tavaszán átéltük a csodát. A városmajori kistemplom néhány hét alatt zsúfolásig megtelt. Tudtuk, mindez nem a mi érdemünk. Jézus van közöttünk, akit hirdetünk, s a róla szóló evangélium ereje hatol a szívekbe.
(Folytatjuk.)
