A nagy történetek vége

E meghaladásnak van egy sajátos vetülete: a klasszikus nagy narratívák „meghalnak”. Régen egy kiemelt elbeszélés hordozta a nemzeti identitást, a közösséghez tartozás vagy éppenséggel a vallási-erkölcsi rendszer alapelveit. Bizonyos értelemben ilyen nagy narratíva az evangélium is, vagy kiemelten Jézus szenvedéstörténete. A posztmodern életállapotban ezek, ha nem is veszítették el létjogosultságukat, de egészen új helyzetbe sodródtak: már egyik elbeszélésnek sem lehet igénye egyetemes érvényre, egyik sem lehet „vezérelv”, egyik sem léphet kizárólagossággal a középpontba. A mai ember előtt narratívák gyűjteményei, füzérei állnak, amelyek mind egyformán érvényesek (vagy érvénytelenek), s az érintett személy aktuális helyzetének, tetszésének, vágyának megfelelően válogathat közülük. Az evangélium egy történet, de nem a történet. Ott vannak a védák, ott a Korán, ott vannak Homérosz eposzai vagy a görög drámák. Mindegyik valamiféle emberi bölcsességet hordoz – hát válogassuk ki, mi az, amire belőlük éppen szükségünk lehet! Nem a történetek formálnak minket, hanem mi őket; nem az elbeszélések teszik mérlegre az életünket, hanem életeink válnak azok mércéivé. Bizonyos értelemben érthető, hogy a kereszténység számára kellemetlen ez a helyzet. Krisztus nagy narratívája elveszítette kivételes pozícióját, a hívő ember számára méltatlan módon egy polcra került a narratívaboltban hitregékkel, irodalmi művekkel. Morogjunk és haragudjunk? Lehet, csak nincs semmi haszna. Mivel a posztmodern életállapot, el kell fogadnunk mint adottságot, keretet. Ez azonban azt is jelenti, hogy – jó megközelítéssel – az evangélium hirdetésének új terepévé is válhat ez a kor. Ehhez csupán arra van szükség, hogy Jézus nagy történetét jelentőségteljes módon mutassuk be, úgy, hogy az ember megérezze, ennek itt és most van köze az életünkhöz. Lehet, hogy a posztmodern jót tesz nekünk azáltal, hogy nem engedi az evangéliumot az absztrakt „magas teológia” játékszerévé romlani, hanem kötelez a szüntelen személyességre és életszerűségre? Johann Baptist Metz úgy véli, hatalmas a potenciálja Krisztus történetének: hiszen az ő szenvedése veszélyes emlékezet, mert hordoz minden emberi szenvedést, szóvá teszi azt, nem engedi elfelejteni. Van utunk ma is, csak egy kis bátorság kell ahhoz, hogy járjunk rajta!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.