Ma örülünk, hogy utazhatunk, sőt azért utazunk, hogy örüljünk. „Figyeld meg: egy-két hét, és reggelenként álmos tekintetű, közömbös emberek fognak állni ugyanitt. Közlekedési eszköz válik a csodából” – bölcselkedik fotós kollégám, és fején találja a szöget. Március 28-án, pénteken délután, amikor még csak egykét órája indult el a négyes metrón a forgalom, szinte tapintható az ünnepi megilletődöttség. Itt most senki sem siet, és mindenki jó barát. Nem azért száll be a metróba, hogy valahová eljusson, hanem hogy részese, tanúja legyen valami kivételesnek. Ma még mindenki tekintetében az ajándékot bontogató gyerekek öröme látszik, és magától értetődőnek tűnik, hogy ünnep résztvevői vagyunk. De még ennél is több. Hogy maga az élet ünnep. Jó lenne ezt a tapasztalatot eltenni máskorra is, és éppen a szürke reggelekre.

Az új evangelizáció útjai

Az embert neme, kora, családi állapota után elsősorban a foglalkozása alapján kategorizálják. Egészen világos, hogy kicsoda az ember, ha orvos, tanár vagy újságíró. Ám pályaelhagyó bölcsészként, járatlan utakon haladva, olyasvalakiként, aki egyre inkább az evangélium hirdetésében lelte meg a hivatását, évekig nehezen tudtam egyértelmű választ adni a címben szereplő kérdésre. Amikor Anna lányomat megkérdezték az (önkormányzati) óvodában, hogy mi az édesapja foglalkozása, rövid tűnődés után azt mondta: „Nem is tudom. Utcán szokott prédikálni.”

Erkölcstani mozaikok

Az Ószövetségben nyomon követhetjük, hogy az istenkép tisztulásának következtében tisztul a bűn fogalma is. Ha az istenkép kinyilatkoztatása az Újszövetségben jut el a csúcsára, akkor a bűn megértésének is itt van a tetőfoka. Krisztus páratlan tekintéllyel nyilatkoztatja ki a Szentháromságot, akiben a személyek a szeretet egységében vannak jelen. Isten lényege a szeretet. Így a bűn lényege a szeretet hiánya, a szeretet megsértése (KEK 1849). A bűn elkövetésével nem egyszerűen törvényeket hágunk át, nem kultikus, jogi, erkölcsi szabályokat szegünk meg. Sem leendő elsőáldozóknak, sem felnőtteknek nem szabad úgy beszélni a bűnről, mintha az csupán „Isten parancsainak megszegése” volna.

Beszélgetés Luigino Bruni közgazdászprofesszorral

A katolikus egyház társadalmi tanítására alapuló alternatív közgazdasági elvek egyik elismert képviselője Luigino Bruni, a római LUMSA (Libera Università Maria Santissima Assunta) Egyetem és a Firenze melletti Loppianóban működő Sophia Egyetem közgazdaságtan-professzora. A múlt hétvégén megrendezett, A boldogság közgazdaságtana című konferencia főelőadóját többek között az erkölcsi elvek és a gazdaság viszonyáról kérdeztük.

Múló és örök kölcsönös dilemmájában maga az ember él, aki próbálja önsorsát a kezébe venni. Hangoztatják: nincs állandó (stabil) erkölcsi rend, s azért akik alig élnek már a jó és a rossz tudatos megkülönböztetésében. A mai kultúra krízisbe jutott, ami azt is jelenti, hogy az annyira fontos derű borúra váltott, vagy a cinizmus lépett a helyébe. Ellenkező törekvések puszta harca dúl, s mégis, a remény lehetősége nincs kizárva. „Az emberi felelősségérzet legvégső mélypontját jelenti, ha az elismerés vagy visszautasítás irányelvét olyan célnak rendeli alá, amely az önzésen alapul.”

Szerepet kaphat-e a boldogság a gazdaságban?

Vajon a közgazdaságtan etikai tudomány-e? Hogyan lehet a boldogság közgazdasági tényező? Képes önmagában a fogyasztás elégedetté tenni az embereket? E kérdéseket járták körül a március 28-án megrendezett A boldogság közgazdaságtana című konferencia résztvevői és előadói – többek között Luigino Bruni a római Lumsa Egyetemről, Kerekes Sándor a Budapesti Corvinus Egyetemről, Petres Erika Lúcia OP a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskoláról és Bogsch Erik, a Richter Gedeon Zrt. vezérigazgatója. A tanácskozást a Sapientia főiskola Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban képzési programja, az ÉrMe Üzleti Hálózat és a Budapesti Corvinus Egyetem szervezte.